Oszd meg a versed!

 

Szécsi Gabriella versei

 

Ez egy vasárnapi vers

 

Ez egy vasárnapi vers

A hétköznapok, mint átlátszó, tompa tárgyak zuhannak fejünkre,
és mi egyre kisebbek vagyunk.
Testtömegünk sokszorosát mozgatva meg, nap mint nap formáljuk külső tereinket.
Már nincsenek bambusznád hidak, sem fűszál kilátók.
A vasárnapokat is átdolgozzuk szorgosan.
Nem ülünk be a padokba kinyújtóztatni fáradt tagjainkat,
s lelkünkkel békésen elterülni, mint a hímzett oltárterítők.
Már nem vagyunk díszei árva templomunknak.
Lelkünk görbülve jár óriás monstrumok között,
S boltíves palotái a magánynak, eltakarják az őszinte eget.
Aztán megdöbbenünk, ha egy-egy könnycsepp elmossa életünket.
Némán elhordjuk a halottak tetemeit, elkaparjuk őket lopva,
ne is lássa a munkások java.
Az ilyesmi nem tesz jót a munkamorálnak.
Múmiáink bőre színes és feszes, hajuk gyémántként ragyog,
kezükben távirányító, újabban egér.
Tálcára téve egész életük.
De nem jó az ilyesmibe belegondolni, meg nincs is rá idő,
mert minden ami kéne, az pont ma AKCIÓ-s