Oszd meg a versed!

 

Veronika versei

 

rejtett szóban
Szakadék-vers

 

rejtett szóban

terül el mint aki kiszívja kis mosolysebeit a világnak párnázott lécek forgó dolgait számolgatja mikor elég elég hogy azt mondhassa ő az végül csobbanás az út menti fagyban a lovak nyikorgó szájzugában a fújás mint száraz kotnyeleskedő leskelődik szemei mögül az akarás pátosztűz alá veszi a bikaviadalokat kimazsolázza a zúzó részeket mindegy hogy öreg és kövér lesz tőlük vagy betegesen féltékeny hogy holnap szebben és pirosabban lép egy lépést maga felé maga sem tudja csak sejt kell ami ringat mosoly havába részlegességet az állandó ablakdübörgés kizárásával törekszik szikár falrés tágulatába töltött üresedő test mindenki csigaszedő éhezése a váratottságnak kitöltetlen kartotéka nyúlürügy vagy koromroppanás váratottság(a) eleven hullámokon tapogatva csak figyelmet kérve zöldmenetben lép le évekkel ezelőtt írt árvaságig ami mostanra kábul szemedre igen most ebben láthatsz el(ő)tűnő ikonból egy részvétteljes majdnem- mintha- itt- lennék- melletted kézszorítás a szösszenetben figurák másznak elő vérző ínyedről nem könnyítem meg igaz de látsz amit hiszel néma markodban bizonytalan kilincskeleplések ottmaradva az életednek abban a fokában valahogy kilépsz a szemek fogságából s megnyugodva hajolsz mindig kész indokaidra a késlekedésért síró némalátvány torkodig ér csak épp kitörni nem élesen fordul meg a kiscsoda hajszálnyira törött kezek között csak formát adhatok a nyomornak a tartalom a tiéd hogy minden igaz volt végül Is tengerek körülnéző homlokába bámulsz vigyázz szóltam még nem tudsz mit kezdeni felettébb szokatlanul információhányatott lapok szelleme kísér alakváltó lényeid aludj míg el nem borulnak hangodon az őszi párna zúzos maradékaid fiatalodva eszik kiscsikókat a nyári front vagy vihar mormogása ne zavarjon mi az igaz körben húzós fájdalmakkal tudod mindig a borókalánctól megviselt nyakadon hordani a lázat ami tiszta formát ad ugyan de hiba