Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Oszd meg a versed!

 

Kocsis

Kocsis versei


A XX. század derekán születtem egy Somogy megyei kis faluban. 13 éves koromig Öreglakon éltem és tanultam, majd a Fővárosba kerültem, ahol ottfelejtettem magamat 40 évig. 2000-ben Pénzügyminisztériumban dolgoztam és onnan kerültem rokkant nyugdíjba. Jelenlegi férjem lévén kerültem Pécsváradra, ahol 2004 óta élek. Korai nyugdíjba kerülésem és a felszabadult idő miatt komolyabban kezdtem el foglalkozni az írással amelyet gyermek fejjel már elkezdtem, és kisebb nagyobb megszakítás után most időmilliomos lévén folyamatosan gyakorlok. Saját finanszírozásba kiadattam első verses kötetemet 105 oldalban mely „Lelkem rezdülései” címet viseli. Az idén pályázat útján bekerült egy novellám a „Beteg voltam, meggyógyultam” c. antológiai kötetbe, valamint a „Fény és Árnyék” c. antológiai kötetbe is, ahol szintén novellával és öt verssel pályáztam, továbbá a Fedél Nélküli Újságban is megjelentek verseim, valamint a Regénytár novellapályázatára is bekerült egy írásom. Mindegyik pályázat számomra azt igazolta vissza, hogy érdemes az írással foglalkoznom. Az állatok és virágok szeretete mellet egy kicsi konyhakerttel is foglalkozom, járom a természetes és ha megszáll az ihlet, akkor leülök a számítógép elé és írok.

 

ÁTLÉPNI
Az elmúlás
HIDEG ÉJSZAKÁK
HITTEM
HULL A FALEVÉL
IDEGENBEN

Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum