Oszd meg a versed!

 

Nagy Judit versei

25 éves, a Miskolci Egyetem magyar szakos hallgatója.

 

...kísértet hordozza szét...
...zaj vagy...
I.U. 2009
Szemek

 

I.U. 2009

Bak és skorpió között bizalmatlan halak
fekszenek kinyújtva, a nyilas csillagjegye alatt.
Felittam mind a nedveket.
Részeg derengésben minden ablakpárkány kacsint
a felgyújtott ciklámen fák alatt,
tanyát ver éhség és szeretet
és járkál magában az őrült, faltól falig;
törött szilánkot táncolnak véres talpak.

Kigombolt ruhák alatt szél sem táncol,
s a gyász is ünneppé lesz
a szomorú, csontbarna ujjas fák tövében,
akárki tiltja, ugráljon bárhol,
napfényben csillog minden eresz
körülöttünk, a szobor ölében
visszatért vörös koszorúk
és a város ferde szeme pihen.

Én nemzetem néma keze,
mit intésre szégyenében emelni nem mer,
felszalad a szemöldökig,
ha múltja zárt utakon menetel.
Vörös zászlós vidám tömeg
a közutálat idegszálán járva,
májusi szélben, bal ököllel
üzen ki a bús világba.

Csak várok. Láttam.
Vörös szegfűk egy emlékezésben.
Kifigyeltem az egyetlen arcot,
ő szem elől tévesztett engem.

Megvártam, míg jövőm fordult,
nyári hársfák, muskátli, fűz...
Közben pálinkás bükki tábortűz
és távoli kutyák sírása
ereszkedett le a ködös tájra,
és a hajnali pókfonalak...

A sorközök ujjait törve hiszed csak el
a végleteket, a napéjeket, magad,
hogy sokszor megtett félnapos vonatutak
kattogásán át sem szökik el a percek sóhajtása,
telek megérett sérelme - a nyári kiszállásra maradt,

és szomorú kutyák pihenő szemei előtt
korlátok korlátolt rácsait lesve
tudtam, hogy valami más jön;
a koszorúk és zászlók előtt
égfirkák, hidak szögeit lesve,
remegő kíváncsiság jön
minden józanodás előtt.

Én nemzetem vak robotjai közben
nyúzták az izmot és nézték a vihart,
gyárak kapuja előtt csöndben
kezükbe, mit az idő kimart,
letettük hitünket esőben, sárban, vörösben
- a hit kihalt.

Hosszú pillák sötét árnya fészkel ma is arcodon,
mint téli fagyok pislogó lámpája, fenn, hazug plakátokon,
de puha mosolyok és fáradt léptek mentén
indul meg most a huszadik akarat,
én nemzeten vörös mozgó szőnyege
a fagyos ég alatt hetykén,
utcától utcáig tart.
Együtt megyünk csak azért is - velem ő, én vele.
Meleget ad nekünk a nemzedékek decemberi lehelete.