Oszd meg a versed!

 

Tornyi Gergő versei

 

Egy sikertelen kísérlet a létezés megértésére
Fonák
Pillehártya
Vágyak malacperselye

 

Vágyak malacperselye

Mert pogány istenek között kevés a nő,
de ha voltak egyáltalán,
biztosan olyanok, mint ő.
Megingathatatlanul szakadék szélén áll,
a lelkemre erőltetett szájkosár,
(amit jómagam erősítettem oda)
széthullni látszik, rálép, a pórázomra.
Engedem. Hogy harapdálja az övét
a lelkem. Cibálja tollatlan fecskebőrét,
s minden testnedve bennem cikázik,
mint a gyufásskatulya, vacog, fázik,
nem elég a tűzhöz mérge, ha üres!
A lélek, kiröhögi börtönőrét,
aki megint csak én vagyok…

Istentelenül magára hagyva,
könnyezik sörborostyánba fagyva,
körmöt rágcsál, nikotinfüstöt harap.
Tengerszembe hajintott kavics;
örökre eltűnik, csobban, s nincs,
de egyszer a tó is kiapad…

Egyedül játszik a mederben,
a kissrác, aki én vagyok.
Halcsontokat gyűjt, csigát,
tavi kagylót meg piócát.
Zölden az iszapban ragyog,
s megtetszik neki a kő,
szólongatja,
pedig nem tudja,
ki volt, mi most, s ki lesz ő.
Majd zsebre dugja,
haza viszi,
s a polcára teszi.
- Milyen lehet a belseje?
Oly kéjjel, mint ember az embert öli,
másnap kalapáccsal kettétöri.
Hímmirigy, ha megtelik, majd ejakulál,
kiözönlött belőle a halál,
s fölrepedt bennem a vágyak malacperselye.
Így lettem; egy kárhozott isten szerelmese…