Oszd meg a versed!
Tóth János Janus versei
vagyok aki lehetek egy bonsái a világnak kiben nő a végtelen de mindig visszavágnak cserepem apró szürke vizem hangja is kimért több a sötét mint a fény nem kiálltok istenért ide tesz és oda rak ráncos kezű vén idő levelem közt nincs virág csak magány mi nagyra nő vagyok aki lehetek egy bonsai kis világa szárba szökő félelmem már nincs ki visszavágja
Tóth János Janus: bú szántotta
Tóth János Janus: feketék
Tóth János Janus: Föld mellé fekszem
Tóth János Janus: hajnalok
Tóth János Janus: merengő
Tóth János Janus: séta a halállal
Tóth János Janus: szél kavar
Tóth János Janus: víz-válasz-tó
Tóth János Janus: bú szántotta
bú szántotta magyar föld vagyokdérvirágát hinti rám a tél
fölöttem károgó baljós mondatok
leejtett betűit viszi a szél
vén csörgő kóró remény
talpához fagyott az őszinte rög
alkony szorít fullad a fény
de a horizont még nyöszörög
narancsos ég sző fekete álmot
éhes vágy vonyít a kövér holdra
hazug szó fest torz valóságot
s ki szólni mer azt eltapossa
bú szántotta magyar föld vagyok
de jön majd tavasz s pusztul a tél
fölöttem zászlók s régi mondatok
igazságát zúgja sok ezernyi vér
