Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Oszd meg a versed!

 

Vida Anikó

Vida Anikó versei


 

Búcsú
Elárult lelkek
Emlékek
Érzések
Hol volt, hol nem
Különös éjszaka
Lehetetlen szerelem
Magány
Menthetetlen
Reménytelenség
Vágyakozás
Változás
Veled

 

Lehetetlen szerelem

Mandulaszín szemek
kísértenek a ködben,
láncaimat rázom
magányos börtönömben.

Látok egy alakot
elsuhanni némán,
nem is szól semmit,
nem is néz énrám.

Nyílnak a rácsok,
bepillant egy lélek,
azt mondja kiszabadít,
én egyet se féljek.

Késő már, a láncok
nem engednek,
a börtön ablakába
sötét alakok teremnek.

Egyre nagyobb a köd,
eltűnnek a szemek,
mi remény volt,
hazugságot temet.

Lefekszem a porba,
nem szenvedtem eleget,
taszítani próbálom
a segítő kezeket.

Kit szeretnék, ellök,
kit engednék, láncol,
szívem lángja
két érzés közt táncol.

Könny csordul szememből,
hagyom, hadd folyjon,
sebzett szívemből
a vér kiáramoljon.

Hagyjon békét, hogy
új álmokat szőhessek,
ne csak mindig
fájó dalokat költhessek.

Vessen véget egy szóval
reménytelenségemnek,
kergessen más világba,
hogy boldogabban élhessek.

Játssza el a dalt,
mit oly jól ismerek,
majd taszítson a mélybe,
hogy újjászülessek.

Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum