Oszd meg a versed!

 

Mekahla versei

Üdvözletem! Mekahlának hívnak{ered.néven.:Karsai Zsófia} és többnyire azért kezdtem versírással foglalkozni, mert így tudom megfelelően kifejezni a világgal szemben állított véleményemet.Írtam már verset barátokhoz vagy akkor, amikor úgy éreztem:"Nem értenek meg, inkább leírom" Keveset szeretek konkrétan közölni verseimben, mert azt szeretném, ha az emberek saját életükben találnának értelmet az általam leírtaknak. Igazából ezek a versek nem is rímelnek. Sokáig nem is olvastam ezért verset. Nem szeretem a rímeket. Számomra elvesznek valamit a versből. De meg szeretném tanulni a versírás módját, amit erről tudni lehet. Nagyon kíváncsi vagyok a környezetem visszajelzésére az irományaimmal kapcsolatban...a saját érzelmeimet tükrözik a diák-mindennapokból.

 

Alulnézetből
Eszetlen értelem

 

Alulnézetből

Ne ordibálj, hiszen mindig ezt csinálod,
Engedd el láncaidat, csak nekem hidd el: könnyen szakadnak.
Felnézek rád, de nem akkor, ha hangoskodsz,
Kémlelem kint az eget, ha suttogsz.
Megengeded, hogy jajongjam esténként,
Elandalít a hangos üvöltésed, már nem is hiányzol.
Sosem fogsz megöregedni, meghalni végképp nem,
Nekem találtatott fehér hajszál, nem törődöm vele.
Már nem is ordítasz, csak hangos a lépted,
Hangosan ver szívem, mert téged hallgatlak.
Felnézek rád, hozzám menekülsz mindig,
Mert tudod, hogy létezem, de rejtegetsz folyton.
Szabadok leszünk, ha megtaláljuk egymást,
Addig szenvedj szabadon s tűrj.
Húzd ki magad, ha színpadra lépsz,
Gondolj másokra, kiknek példaképük vagy.
Sikíts, hogyha megijesztettelek, keljünk fel álmunkból.
Recsegő papírhajtás az, ha tanulok,
Tiszta dalod árad már sötét szívemből.
Gyorsan futok, félek, ha csörög a telefon: te vagy,
De nem a telefon az, már félig süket vagyok.
Szorongatnám a kezedet, már megint hiányollak,
Már hallgatnom se kell téged, hangod bennem szólal.
Alulnézetből keresem kócos hajad, de itt állsz mellettem,
Ha újraszületnék, ismernélek bárkinél pontosabban.
Már lement a nap, de a vörös égbolt megmaradt,
Mert velem leszel, csak az égre kell néznem.
Nem tudom, mit keresek rajta, árnyékod sem lelem.
Szabadok leszünk, ha megtaláljuk egymást,
Ha megakarsz halni, hívj hát fel telefonon.
Rövid az életem s veled még találkozni akarok,
Senki mást nem kívánnék jobban ma.
Mert szeretem az eget, ha meghalnék,
Rajta felhőként repkedni akarok.
Akkor leszünk szabadok, ha örökre elalszunk.
Hiába vetett napsugarad...a nap kell nekem,
Hogy soha többé ne kívánjak ilyeneket.
Gondoljunk mindig egyre,
Hátha összefutnak a gondolatok.
Ordítsunk együtt, ha kicsit is fáj a jövő,
Mert néha bárcsak letagadhatnám azt,
Hogy gyermek vagyok.
Szaggatsz széjjel, de ezt még elmondom,
Azt mi bánt, azt, hogy hozzád tartozom.
Ekkor láttalak utoljára nevetni, az is fájó volt,
Felnőttként már a kacaj is ordításba torkollik,
Te is csak azért ordítasz, mert rettegsz a mosolytól.