A hónap eseményei
Szeptember 14
Ravennában meghalt Dante Alighieri (eredeti neve: Durante Alighieri) olasz költő, filozófiai, politikai, nyelvészeti író, aki a világirodalom klasszikusa, a feudális középkor utolsó, az új polgári korszak első nagy lírikusa volt.
Megszületett Szelestey László költő (Érzelemvirágok, Falu pacsirtája, Tündérkirály, Egy rab álmai).
Megnyitotta kapuit a Lánchíd budai hídfőjénél a Budai Népszínház. A színház alapító - igazgatója a sokoldalú tehetséggel megáldott Molnár György volt, aki 1864-ig vezette, majd három évi szünet után, 1867 és 70 között újította fel ismét a társulat munkáját. Repertoárjuk nagy részét a népszínművek és operettek alkották. A népszínház kiváló tehetségeket is nevelt - köztük Blaha Lujzát, Jászai Marit -, akik 1870-ben, a színház végleges megszűntekor, a Nemzeti Színházhoz szerződtek. Az épületet 1870. szeptember 16-án lebontották.
Meghalt José Echegary y Eizaguirre Nobel-díjas spanyol drámaíró, akadémikus.
Megszületett Michel Butor francia író, költő és esszéista.
Megszületett Kate Millett amerikai írónő, szobrász, pedagógus, feminista szerző, aki 1970-ben írta a "Sexual Politics" című művét.
















