A hónap eseményei
Augusztus 30
Megszületett Szenczi (Szenci) Molnár Albert református pap, egyházi író, nyelvtudós, zsoltárköltő, műfordító. Ő készítette el az első magyar - latin szótárt.
Londonban megszületett Mary Wollstonecraft Shelley (eredeti nevén: Mary Wollstonecraft Godwin) angol írónő, Percy Bysshe Shelley romantikus angol költő felesége, aki Frankenstein megalkotója, a "Frankenstein - avagy modern Prometheus" című regény szerzője volt.
Megszületett Szabó György jugoszláviai magyar író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító.
Megszületett Adamis Anna költő és előadóművész, zene- és dalszövegíró. Adamis Anna rövid jogászi tevékenység után teljesen a művészetnek szentelte életét. Az Omega, majd az LGT együttesnek írt szövegeket, illetve zenés színpadi művek dalainak szövegeit írta: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok. Karakterlemezeket és szólóalbumokat készített: Összegyűrt szavak, Tolvajlásaim. 1965 óta publikál: verseket ír, egyedi dalokat komponál, írja koncertlemezek, filmzenék szövegét. Összesen 70 lemez és számos kislemez elkészítésében működött közre. Műveivel Amerikában is nagy sikert aratott. Több nemzetközi dalfesztivál fődíja mellett 1977-ben elnyerte az Amerikai Dalfesztivál Lírai Versenyének kategória - díját is. 1995-ben művészeti munkájának hazai elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1997-ben átfogó válogatást adtak ki a zene - és versszövegíró életművéből.
















