A hónap eseményei
December 24
Megszületett Déryné Széppataki Róza énekes-színésznő. Jászberényben jött világra Schenbach Róza néven. Pacha, a német karmester, aki maga sem sokat várt az apró termetű, rekedtes beszédű lánytól, elámult, amikor Róza a Varázsfuvola egyik áriáját megszólaltatta. A vékonyka lány erős hangon, kristálytisztán énekelt mindent, az alsó c-től a felső f-ig, noha ez a szokatlan terjedelem csak erős fizikumú nők ritka adottsága. Így került Schenbach Róza Vida János Pesten szereplő színtársulatához. Német családi nevét tükörfordítással Széppatakira magyarosította, majd amikor 1813-ban feleségül ment színésztársához, Déry Istvánhoz, felvette a Déryné nevet is. Széppataki Róza bebizonyította, hogy magyarsága nem csak névleges, a nyelvért a legkitartóbban harcolók között szinte hitvallóvá vált. 1815-ben került Miskolcra kocsiszíni előadásokra, s énekbetéteivel négy évig tartotta társulatában a lelket. Gyakran megtörtént, hogy a közönség soraiból felkiabáltak a színpadra: Déryné énekeljen, s akkor ő, megszakítva a prózai előadást, dalra fakadt. Miskolc után Pozsony következett, majd diadalok sorozata Sopronban, Szombathelyen, Kőszegen, Győrben, Zalaegerszegen, Egerben. Szinte nem volt olyan helye az országnak, ahol fel ne lépett volna, s ahol megjelent, lázba hozta még a legközönyösebbeket is, hatalmas megmozdulást keltve a magyar nyelv iránt. Kolozsvár után Kassa, majd 1837-ben pedig a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. Az évek múlásával Déryné hangja megfakult, nem tudta már lenyűgözni a közönséget, a kritikusok modorosnak találták. Ő viszont még sokáig nem akarta feladni. 1843-ban Debrecenben, a Norma előadásán kifütyülték, az újságok vicceket gyártottak róla, feltéve neki a kérdést: a színpadon akar kimúlni? 1852-ben kibékült a férjével, akivel utána tíz évig élt békétlenségben Diósgyőrött, majd ez követően haláláig Miskolcon élő nővérénél húzta meg magát. Utoljára 1868-ban lépett színpadra, Egressy Ákos jutalomjátékán. Élete végén papírra vetette memoárját, amely máig a legfontosabb és legátfogóbb forrásmunkája a magyar színjátszás hőskorának. 1872. szeptember 29-én halt meg Miskolcon.
Megszületett Adam Mickiewicz lengyel romantikus költő, akinek alakja a lengyel felszabadító mozgalomban a harc szimbólumává vált.
Megszületett Michael Curtiz (eredeti nevén Kertész Mihály) magyar származású filmrendező (Casablanca, Hét tenger ördöge, Huckleberry Finn kalandjai, Robin Hood,Nem vagyunk angyalok).
Megszületett Fodor Imre színész, az 1956-ban önállósuló József Attila Színház igazgatója.
Meghalt Arturo Barea spanyol író (Egylázadó kovácsolódása).















