A hónap eseményei

Megszületett Mihail Vasziljevics Lomonoszov orosz tudós és költő, aki természettudományos kutatásai mellett az egységes orosz irodalmi nyelv megteremtője volt. Az orosz polihisztor számos idill, tragédia és óda szerzője volt. Elsősorban a kémia fizikai és matematikai alapjait kutatta, valamint foglalkozott földrajzzal, geológiával, meteorológiával és csillagászattal is. Nevét ma a Lomonoszov Egyetem őrzi Moszkvában.

Megszületett Mihail Vasziljevics Lomonoszov orosz tudós és költő, aki természettudományos kutatásai mellett az egységes orosz irodalmi nyelv megteremtője volt. Az orosz polihisztor számos idill, tragédia és óda szerzője volt. Elsősorban a kémia fizikai és matematikai alapjait kutatta, valamint foglalkozott földrajzzal, geológiával, meteorológiával és csillagászattal is. Nevét ma a Lomonoszov Egyetem őrzi Moszkvában.

Megszületett Lator László, költő, esztéta, műfordító. Lator László órája és lírája a kozmikus időt méri, nem az emberit. De talán nem is pontos rögtön a mindenségről beszélni, hiszen ami őt érdekli, az elsősorban az élet, a teremtődő világ a maga törékenységében, mulandóságában, “a könyörtelen világegyetem” energiáinak kiszolgáltatott “sokformájú lét”. A vegetáció, a születő-pusztuló, rothadó-csírázó tenyészet elemi erotikája ugyanúgy központi képe költészetének, mint a rögzíthetetlenül sokféle égbolt a maga örökös fény-sejtelmeivel, léten túli sugallataival; vagy a kopár mező, az elhagyott lapály, az ijesztő valós és látomásos fennsík, az életet-halált egyaránt ígérő konkrét és képletes határ. Ismeri „a naponként feltámadó anyag” egyetlen bizonyosságát; számára „egymásba feszülő erők / villáma minden pillanat”. „Nekem a vers forrása” írja Lator „az a döbbenet, amit a kívülünk, bennünk csodálatosan és ijesztően áradó, a teremtés és a pusztulás képeit szakadatlanul egymásba játszó, homályos világ láttán érez az ember. Mindig is az a vágy sarkallt írni, hogy megpróbáljam megközelíteni a kimondhatatlant.”

Megszületett Popper Péter pszichológus, egyetemi tanár.

Megszületett Lator László, költő, esztéta, műfordító. Lator László órája és lírája a kozmikus időt méri, nem az emberit. De talán nem is pontos rögtön a mindenségről beszélni, hiszen ami őt érdekli, az elsősorban az élet, a teremtődő világ a maga törékenységében, mulandóságában, “a könyörtelen világegyetem” energiáinak kiszolgáltatott “sokformájú lét”. A vegetáció, a születő-pusztuló, rothadó-csírázó tenyészet elemi erotikája ugyanúgy központi képe költészetének, mint a rögzíthetetlenül sokféle égbolt a maga örökös fény-sejtelmeivel, léten túli sugallataival; vagy a kopár mező, az elhagyott lapály, az ijesztő valós és látomásos fennsík, az életet-halált egyaránt ígérő konkrét és képletes határ. Ismeri „a naponként feltámadó anyag” egyetlen bizonyosságát; számára „egymásba feszülő erők / villáma minden pillanat”. „Nekem a vers forrása” írja Lator „az a döbbenet, amit a kívülünk, bennünk csodálatosan és ijesztően áradó, a teremtés és a pusztulás képeit szakadatlanul egymásba játszó, homályos világ láttán érez az ember. Mindig is az a vágy sarkallt írni, hogy megpróbáljam megközelíteni a kimondhatatlant.”