A hónap eseményei
Október 5
Megszületett Ditrói Mór színész és színigazgató, a Vígszínház első igazgatója.
Meghalt Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev orosz irodalomtörténész, népmesegyűjtő.
Megalakult a nemzetközi PEN Club. A szervezetet Londonban hozták létre; az alapító angol írók egyik célkitűzése az volt, hogy más országok íróit is hasonló irodalmi szövetségek létrehozására ösztönözzék.
Meghalt Jászai Mari színésznő. Székesfehérváron lépett először színpadra, majd Kolozsvárra szerződött. 1872-ben lett a pesti Nemzeti Színház tagja, s egyévi megszakítással haláláig ott játszott. Veleszületett tehetségét állandó tanulással fejlesztette. Óriási hatású művész lett belőle, aki utolérhetetlen volt a tragikus szenvedélyek megszólaltatásában. Elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Iokaszlét, Elektrát. Shakespeare műveinek 20 nőalakját játszotta el, ő volt Az ember tragédiájának első Évája. Verseket is mondott, Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszotta a Nemzeti társulata. Kiválóan olvasott görögül, németül, angolul és franciául is. Írt cikkeket, novellákat, emlékiratának kéziratát pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
Bemutatták Rejtő Jenő első darabját, a Nádasi Lászlóval közösen írt Gengszteridillt.
Megszületett Václav Havel cseh író, politikus, köztársasági elnök. Havel nemzetközi rangú drámaíró és esszéista, műveit sok nyelvre lefordították, darabjait a világ számos országában bemutatták. Ezek közül a legismertebbek: Kerti ünnepély, Vernisszázs, A tiltakozás, Audiencia, A kísértés, Largo desolato, Levelek Olgának, Távkihallgatás.
A Jimi Hendrix Experience ezen a napon tartotta első buliját, mely rockzenei forradalmat indított el.
Két albumot is piacra dobtak a Beatlestől, a Vörös Album az 1962-1966 zenei termést tartalmazza, míg a Kék Album az 1967-1970 közötti időszak dalai.
















