A hónap eseményei
Október 4
57 éves korában meghalt Karl Baedeker német könyvkiadó, az útikönyv műfaj megalkotója.
Megszületett André Salmon francia költő, író, kritikus. Salmon a század első évtizedeiben a művészeti élet egyik vezéralakja, Apollinaire, Picasso, Modigliani barátja volt. Képzőművészeti kritikáival segítette a modern irányzatok, elsősorban a fauvizmus érvényesülését. Regényei a párizsi művészvilág eseményeit és képviselőit mutatták be, ezért értékes dokumentumok is.
Gyomán megszületett Kállai Ferenc színművész, érdemes és kiváló művész. Pályáját 1945-ben a Szabad Színháznál kezdte, majd 1946-tól a Belvárosi Színháznál játszott. 1948-tól a Nemzeti Színház tagja, 1989 óta örökös tagja. 1977 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke volt, 1985-től 1990-ig országgyűlési képviselő is, tagja volt a kultúrális bizottságnak. Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, valamint SZOT-, Kossuth-, Pro Urbe és Erzsébet-díjjal jutalmazták. 1977-ben elnyerte a teheráni filmfesztivál legjobb férfialakítás-díját. Szerepeiből: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Csongor (Vörösmarty: Csongor és Tünde), Noszty Feri (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival), Ottó, Bánk, Petúr (Katona: Bánk bán), Tartuffe, Orgon (Moli?re: Tartuffe), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Big Daddy (Williams: Macska a forró bádogtetőn), Dovre apó (Ibsen: Peer Gynt), filmjeiből: 2x2 néha öt, Iszony, Mi lesz veled, Eszterke?, A tanú, Egy őrült éjszaka, Szépek és bolondok, Nők iskolája.
Megszületett Anne Rice amerikai regényíró, akinek nevét az "Interjú a vámpírral" című film óta ismeri a nagyközönség igazán. Műveiből: "Lasher", "A Múmia, avagy Ramszesz a kárhozott", "A Kárhozottak Királynője".
Győrben megszületett Bán János színész. KISZ- és Jászai Mari-díjas. Pályafutását 1979-ben a pécsi Nemzeti Színháznál kezdte, majd a győri Kisfaludy Színház és a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1983 óta a Katona József Színházban játszik. Szerepeiből: Clitandre (Moliére: A mizantróp), Közeg (Spiró: Csirkefej), Hlesztakov (Gogol: A revizor), filmjeiből: Szerelmem, Elektra, Felhőjáték, A falfúró, A vörös zsaru, Sztálin menyasszonya.
27 éves korában meghalt Janis Joplin, fehér bőrű bluesnekesnő. Híressé vált jelmondata volt: "élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon".
















