Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Ahogy a diákok látják: Az ember tragédiája

 

Több mint kétszáz debreceni középiskolás mutatta be március 12-én Az ember tragédiáját a Csokonai Színházban.

"Lélekemelő belegondolni abba, hogy nyolc debreceni középiskola több mint kétszáz diákja több hónapon át Az ember tragédiájával foglalkozott. Hogy fiatalok elemezték és értelmezték Madách nagyon nehéz szövegét, azután pedig elképzelték, kitalálták, megtervezték, hogyan vigyék színre a magyar drámairodalom egyik csúcsteljesítményének egy-egy színét" - mondja Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója.

Az igazgató-rendező szívügyének tekinti az Ádámok és Évák elnevezésű projektet: többször volt próbát látogatni, beszélgetett a fiatalokkal a színrevitel problémáiról és örömeiről. Megosztotta a diákokkal tapasztalatait, és mesélt nekik saját rendezői útjáról is, hiszen Vidnyánszky Attila a beregszászi társulatával 1996-ban, és rá tíz évre újra megrendezte a Tragédiát. A Csokonai Színház munkatársai - Szász Zsolt és Rideg Zsófia dramaturgok - is többször jártak a próbákon, konzultáltak a diákokkal és a vezetőtanárokkal. Az Ady Endre Gimnázium két osztályának munkáját pedig az a Csikos Sándor segítette, aki 1996-ban a Csokonai Színházban alakította először (s aztán Debrecenben és a Nemzeti Színházban összesen százharminckétszer) Lucifert.

"Ezzel a szellemi háttérrel hirdettük meg a 2010/2011-es évad és tanév elején az Ádámok és Évák című színházművészeti „vetélkedőnket". Nyolc debreceni középiskola jelentkezett, akik elosztották maguk között a Tragédia színeit" - mondja Kulcsár Edit. A Csokonai Színház művészeti főtitkára hozzáteszi: - Azért szükséges idézőjelbe tenni a „vetélkedést", mert természetesen nem hirdettünk győztest, de jutalmakat osztottunk: az első ezek közül az a lehetőség, hogy a diákok a Csokonai Színház nagyszínpadán mutathatták meg tehetségüket a március 12-i gálaelőadáson. A második díj egy kirándulás, amelynek során a diákok és tanáraik ellátogatnak Alsósztregovára, Madách Imre szülőfalujába. Fődíj is volt: a gálaesten sorsolták ki annak a húsz diáknak a nevét, akik nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon statisztaként lépnek majd fel a Tragédia Vidnyánszky Attila rendezte nagyszabású előadásában.

 


Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum