Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Bor(dal)ban az igazság

 

Több ezer éves zenei és irodalmi hagyományokból válogathatnak azok az együttesek, amelyek szüreti mulatságokon és fesztiválokon egyre gyakoribb kísérői az elmélyült poharazgatásnak.

„A bordalok egyidősek a borkultúrával. Mondhatni munkadalok, amelyeket a szüret és a borkészítés során, közösségekben énekeltek" - kezd rövid bordalismertetőbe Laczó András operaénekes, a fesztiváloktól nemzeti ünnepeken át nyugdíjasklubokig sokfelé fellépő Operaházy Borlovagok trió vezetője. A tikkasztó munka, no meg a hegy leve már ősidők óta dalra fakasztotta az embereket. Nem csoda, hogy igen bőséges a témába vágó repertoár: a borokat, a szőlőket és a kulacsot dicsérő énekeken kívül ismertek olyan bordalok is, amelyek a kiváló adottságú és szépségű vidékeket magasztalják.

Boristenítő énekek már az ókori költészetben megjelentek, a legismertebb ilyen szerző a két és fél ezer évvel ezelőtt a Teósz félszigeten élt görög lantos, Anakreón volt. A számtalan antik költő művei után a középkorban széles körben elterjedtek a temperamentumos zenés-táncos mulatságokon előadott ivódalok. E sajátos „bor- és sörkorcsolyák", a trinkliedek idővel a mulatozások elengedhetetlen velejárói lettek. Nem csoda, ha még olyan irodalmi nagyságokat is megihlettek, mint a 18. századi német drámaíró Gotthold Ephraim Lessing vagy az írófejedelem Johann Wolfgang von Goethe. A dél-tiroli nemesi családból származó német lírikus, Oswald von Wolkenstein számos rendkívül népszerű ivódalt szerzett a 15. században. Az 1408-ban született „Herr Wirt, uns dürstet" (Kocsmáros, szomjazunk) kezdetűt például az idő tájt mindenkinek illett ismernie, állítólag minden valamirevaló korcsmában többszólamú kánonban zengte a sör- és műértő közönség.

A manapság legismertebb összeállítás a bajorországi Benediktbeuern városka apátságában 1803-ban fellelt latin, középfelnémet és ófrancia szövegű, 1230-ban írt versgyűjteménykódex, a Carmina Burana. Az ebben olvasható - vándordiákok és a szerzetesek által költött - világi témájú versek, egyebek mellett bordalok a feudális kötöttségekkel és a tekintélyelvűséggel élesen szembehelyezkedő vágáns költészet javából valók. A szókimondó, nemegyszer pajzán szövegek ihlették meg Carl Orff német zeneszerzőt, aki 1937-ben a kódexével egyező című, eredetileg színpadra tervezett úgynevezett szcenikus kantátát komponált belőlük. A frankfurti ősbemutatót még Profán dalok énekesekre és énekkarra hangszerek és vetített képek kíséretében címmel hirdették meg, manapság azonban már szinte kizárólag koncertszerűen adják elő. Kuncz László énekművész és versmondó, az említett énekegyüttes tagja a fellépéseken gyakran merít ebből a dalkollekcióból. Különösen nagy sikere szokott lenni a Weöres Sándor fordításában előadott azon soroknak, hogy: „iszik pénzes, iszik zsoldos, iszik csuhás, iszik dolgos, (...) iszik száz, és iszik ezer, egész világ nyakal, vedel..."

Magyar bordalokra is bőven akad példa a 16. századi, „énekszerzőként" elhíresült Tinódi Lantos Sebestyén, illetve Balassi Bálint költészetében (az ő legismertebb efféle verse a „Borivóknak való"), vagy éppenséggel a 18. századvég legbuzgóbb dalgyűjtőjeként aposztrofált Pálóczi Horváth Ádám művei között is. Ugyanakkortájt Verseghy Ferenc ekként énekelte meg a bor istenét: „Nincs Bacchusnál a nagy égben emberségesb istenség." A bordalok végigkísérték a jeles magyar történelmi korokat is - így például a Rákóczi-féle szabadságharcot vagy az 1848-as forradalmat. Korabeli leírásokból tudni, mennyire megkönnyítette a toborzók dolgát a borral teli kupákkal kombinált bordal-énekeltetés. De a hadjáratok rányomták a bélyegüket a szóban forgó zeneszámok tematikájára is, nem véletlen, hogy rendszeresen szó esik bennük a katonaságról, a vitézségről és a hazaszeretetről - no meg a hölgyekről.

Öreg és fiatal borkedvelők ma is kívülről fújják Petőfi Sándornak a jó bort dicsérő klasszikus sorait az 1847 augusztusában született Falu végén kurta kocsma kezdetű verséből: „Vén legyen, mint a nagyapám, / És tüzes, mint ifjú babám!" „Bár Petőfi a fennmaradt feljegyzések szerint nemigen bírta a bort, mégis ő a legnagyobb bordalköltő" - egészíti ki ezt egy irodalomtörténeti paradoxonnal Kuncz. Az övéin kívül a magyar irodalom legismertebb bordalai között szokás említeni Bajza József Borénekét, Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Kölcsey Ferenc Bordalát, illetve Vörösmarty Mihály Keserű pohár című versét. De utóbb József Attila is több rövid költeményben magasztalta a bor mámorító hatását (Hymnus a borhoz; Ugy-e pajtás!; Boros keserűség).

„A bor illatai éppúgy állnak össze, ahogyan a harmóniák a jó zenében. A jó borban öröm, barátság és dal van" - idéz ősrégi magyar mondásokat Lakner Tamás, az Operaházy Borlovagokhoz hasonló bordalos repertoárral az országot járó pécsi BorCanto együttes tagja. Pécsett egyébként 1993 óta rendeznek hol Európai Bordalfesztiválként, hol Bordal Világfesztiválként beharangozott nemzetközi kórustalálkozókat férfikarok és vokálegyüttesek részvételével, a legközelebbit éppen két hét múlva. Bár a dalok többsége refrénes szerkezetű, hogy az előénekes intonálhassa az egyes strófákat, a többiek pedig rákapcsolódhassanak, az említett találkozókon a műfaj komolyabb darabjai kerülnek műsorra.

Kevéssé ismert, hogy a tokaji borok megihlették Anton Rubinstein 19. századi orosz zeneszerzőt is, aki 1861-ben Vinum hungaricum (Magyar bor) című férfikari kórusművel ajándékozta meg a zene- és borkedvelőket. Már korábban a borimádók klubját erősítette Johann Sebastian Bach és Wolfgang Amadeus Mozart is. Utóbbinak több operájában szerepet kap a finom ital. A Don Giovanniban pezsgő formájában, amikor a nőcsábász vérpezsdítő bravúráriában előre örvend legújabb kalandjának, illetve a Szöktetés a szerájból című vígoperában, amikor Pedrillo, a furfangos szolga leitatja az alkoholtól vallása okán eltiltott, bort talán először kóstoló háremőrt, Ozmint. A Mozarthoz hasonlóan rövid életű Franz Schubert sem vetette meg a finom borokat, kedves itala volt például a magyar szekszárdi vörös, bár számos Trinkliedje közül a leghíresebbikben, a 248. számú ivódalban (Lob des Tokayers) épp a tokajit istenítette.

Az általa megzenésített vers szerzője egyébként Batsányi János felesége, a szerelmesköltemény-csokráról ismert Gabriele von Baumberg osztrák írónő volt, aki feltehetően férje révén kóstolt bele a „királyok borába". A szekszárdi borokra esküdött Liszt Ferenc is, aki szívesen látott vendég volt a dunántúli városban, és imádta a kadarkát. Ezt onnan is tudni, hogy ez a borfajta ihlette a XIV. magyar rapszódia megírására.

LINDNER ANDRÁS

 


Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum