Kortársalgó Kemsei Istvánnal

Open Reading, azaz „nyitott versestek" címmel rendezi meg az Első Magyar Versszínház a 2009 elején indult Kortársalgó elnevezésű kulturális-közéleti beszélgetéseit. A soronkövetkező eseményre május 17-én, hétfőn este került sor az Írószövetség Könyvtárában Kemsei István olvasott fel, vendége Sütő Csaba András volt. Házigazdaként Turczi István József Attila-díjas költő, a Magyar Versmondók Egyesülete irodalmi alelnöke moderálta az estet.
A Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya és a Magyar Versmondók Egyesülete minden verskedvelőt borral és friss pogácsával
várt.
Az Open Reading íratlan szabályainak megfelelően az est második részében egy verset felolvashattak azok a költőtársak és bátor
versfaragók, akik hoztak magukkal saját szöveget, és olthatatlan vágyat éreztek magukban a szereplésre.
A Kortársalgóban minden hónapban egy alkalommal találkoznak olyan költők és írók, akik egy adott téma kapcsán mondják el
gondolataikat, miközben verseiket, prózáikat a szerzők mellett előadóművészek tolmácsolják. Az események szerves része a zene is. A
megszokottól eltérő hangnemet, dramaturgiailag szerkesztett beszélgetéseket, és nem mindennapi hangulatot ígér a Versszínház, amely a versek
körül mozog, mégis feledtetni próbálja azt a megrögzött társadalmi tudatot, hogy a vers a kötelezően megtanulandó, majd elfeledhető
iskolai szöveg.
A belépés díjtalan!
Június 24-én 18 órától az Írószövetség Könyvtárában olvas fel GÉCZI JÁNOS és vendége, HALMOSI SÁNDOR.
A Versszínházról:
Az Első Magyar Versszínházat a Magyar Versmondók Egyesülete alapította. A Versszínház nem pusztán egy
színház akar lenni a sok között. A sajátos műfaj képviselete a hazai, gondolkodni és érezni akaró értelmiség, a higgadt tudósok,
művészek, közéleti személyiségek, a felnövő ifjúság szellemi bázisa lehet. Egy olyan közeg, ahol lényeges kérdésekre talál választ a
közönség, ahol maradandó értéket alkot a pódiumművészet, ahol tehetségek nőhetnek ki, és ahol érdemi vitát folytathat, közvéleményt
formálhat az arra hivatott társadalom.
Bővebb információ a Versszínházról:

















