Rendelj verset

Webáruház

Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

József Attila (JA) akkor és ma

 

József Attila nem vált - nem válhatott - az irodalmi élet elsőszámú szereplőjévé, mint korábban Petőfi vagy Ady, akikhez hasonlítani szokássá vált utóbb. Mindenekelőtt nagyon más idők jártak ekkor, mint a reformkor vagy a századelő idején: az irodalmi és a politikai élet (e kérdés kapcsán mindkettő fontos) merőben más lehetőséget kínált a két háború közötti időszakban.

Ekkor már olyan méretű lett a megosztottság, hogy nem volt megvalósítható az irodalmi életben a Petőfiéhez vagy Adyéhoz mérhető, tehát az írótársadalom többsége vagy akár csak a progresszív tábor által támogatott vezető szerep. A háború után indult nemzedék legjobbjai sem kerülhették el, hogy az egymással versengő csoportok és mozgalmak egyikének-másikának tagjai legyenek, sőt olykor akár többnek is. Volt akinek ez nem esett nehezére és olyan is, aki nem kis ellenérzéssel szánta rá magát. Példaképpen Illyés Gyula és Németh László pályájára hivatkozunk.

Kettejükhöz képest József Attila útja nemcsak változatosabbnak, hanem rendhagyónak is mutatkozik. Hol az anarchista mozgalomban vesz részt, hol a népi orientációjú Bartha Miklós Társaságban, előbb az illegalitásban tevékenykedő kommunista párt tagja, utóbb a Szocializmus nevű folyóirat szociáldemokrata körében tevékenykedik, végül az általa alapított Szép Szó urbánus táborában, ahol „felekezeten kívüli", baloldali-liberális platformot foglal el, s Marx és Freud összebékítésén fáradozik. Hihetetlenül mozgalmas életút; hirtelen fordulatok, kitárulkozások és bezárulások sorozata, melyek nyugtalan hősét a megtapasztalás és próbatétel szinte kényszeres szomja hajtja. Tehát a kor mélyen megosztott politikai és irodalmi viszonyai mellett a költő szellemi-lelki alkata is okolható azért, hogy nem válhatott a két háború közötti korszak magyar irodalmi életének főszereplőjévé.

Kapcsolódó kép

„József Attila karakán, gyöngéd, izgága, emberi, mérges, ellágyuló, komoly és humoros lélek" - írta róla szeretettel Kosztolányi. Az egyetemista hallgatót társai különcnek tartották, a húszas évek végén íróbarátai elbűvölő kamasznak látták, a munkásmozgalomban konok, zavaros embernek ismerték. Nem akármilyen indulást mondhatott magáénak: tizenhét évesen verseskönyve jelent meg, a Szépség koldusa, melyhez előszót nem akárki, Juhász Gyula írt. A következő évben már a Nyugat hozta le verseit, s a Lázadó Krisztus miatt lefolytatott istengyalázási per szélesebb körben tette ismertté nevét. 1924 karácsonya után már a második verseskötete jelent meg. Bécsi tanulmányútja során felfigyelt rá a magyar emigráció sok neves személyisége, köztük Ignotus is, aki a Nyugat 1926. szeptemberi számában leközölte és méltatta Tiszta szívvel című költeményét, Hatvany Lajos pedig azt nyilatkozta, hogy ebből „fogják megismerni a kései korok, hogy mi történt az összeomlás utáni szerencsétlen nemzedékkel". (Maga József Attila később a Curriculum vitae címen ismertté vált önéletrajzában büszkén hivatkozott erre, s a sors iróniájának nevezte, hogy éppen ez a vers vetett véget Szegeden bölcsészhallgató pályafutásának.)

Képtalálat a
következőre: „józsef attila fotó

József Attila és Thomas Mann

A húszas évek végén és a harmincas évek elején olyan, különböző felfogású és pártállású emberek támogatását élvezte, mint a liberális Hatvany Lajos és Hatvany Bertalan, a polgári radikális Vágó József, a nemzeti radikális Bajcsy-Zsilinszky Endre, a szociáldemokrata Mónus Illés, a Nyugat első nemzedékének neves tagjai közül pedig Ignotus és Hatvany mellett Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond. Igaz, nem lebecsülhető ellenfeleket, sőt ellenségeket is szerzett magának; a különféle irodalmi és politikai mozgalmakba és küzdelmekbe belebonyolódva ezt nem is lehetett elkerülni. Elsőként és legnagyobb feltűnést keltve Babits Mihályt sértette meg, amikor - Ignotus iránti szolidaritásból és Németh Lászlónak a Nyugatban megjelent vállveregető bírálatára válaszképpen - közreadta hírhedtté vált kritikáját 1930 januárjában. Később hasonló élességgel kelt ki, bár kevésbé látványosan Kassák Lajos, illetve a Gömbös-kormány reform-szólamainak felülő, Új Szellemi Frontot meghirdető Zilahy Lajos és a hozzá csatlakozó népi írók ellen.

Többszöri sikertelen próbálkozás és egy-két kérészéletű vállalkozás után 1935 őszén József Attila végre saját lapot alapíthatott, Ignotus Pál és Fejtő Ferenc társaságában, Hatvany Bertalan és a még párizsi útján megismert Cserépfalvi Imre könyvkiadó támogatásával. Az elkötelezetten antifasiszta, baloldali szellemű Szép Szó szerkesztése igazi szívügye volt, s a folyóirat belső köre egyszerre volt számára baráti társaság, irodalmi műhely és eszmei közösség. Ignotus, Fejtő, s mellettük Németh Andor, Remenyik Zsigmond és a többiek nemcsak vállalták őt, hanem zászlót is bontottak mellette, úgy tekintettek rá, mint a világháború utáni időszak legnagyobb költőjére.

Képtalálat a
következőre: „józsef attila fotó

Pákozdy Ferenc, Gereblyés László, Illyés Gyula, Szántó Imre, József Attila és Székely Béla (Csillebérc, 1931. április 12.) fotó: Arató Tibor (?)

Kétségtelen, a Szép Szó kiállása nemcsak segítette, hanem - a rivális irodalmi folyóiratoktól, társulásoktól elválasztva - korlátozta is József Attila elismerését. De fontosabb ennél, hogy megváltozott a pozíciója önmaga előtt s az irodalmi életben: többé nem lehetett nem számolni vele. Nagy kár, hogy e kedvező fordulat túl későn következett be, akkor, amikor betegsége súlyossá, majd végzetessé vált. S az is igaz, hogy már nem érte be a lelkes baráti kör dicséretével, várta a szélesebb, meggyőzőbb visszhangot. Hiába várta.

József Attila a kortárs irodalom nagyjai körében

1987-ben jelent meg a Kortársak József Attiláról (1922-1945) című, három kötetes gyűjtemény, amiből pontos képet nyerhetünk korabeli fogadtatásáról. Könnyű az utókor fölényével ostorozni a kortársak vakságát, a korabeli szektás kommunisták, Babitsék és a népi írók fejére olvasni „süketségüket", ahogy elmentek József Attila költői teljesítménye mellett.
A József Attila-kultusz kezdetei

Halálának hatása egyedül Petőfiéhez mérhető irodalmunk történetében. 1937 decemberében egyetlen hónap alatt annyi nekrológ jelent meg róla, amennyi cikk a köteteiről összesen. S nem annyira a cikkek száma szorul magyarázatra, mint inkább a nekrológoké. Lehet, hogy Arthur Koestlernek volt igaza, aki József Attila nekrológjában azt írta: a magyar írótársadalom hirtelen rádöbbent felelősségére, s most megpróbál vezekelni.

Bajcsy-Zsilinszky Endrétől Berda Józsefig, Déry Tibortól Gelléri Andor Endréig, Kodolányi Jánostól Radnóti Miklósig, Cs. Szabó Lászlótól Szabó Zoltánig mindenki elsiratta, aki valamit is számított. A szélsőjobboldali sajtót nem számítva példátlanul egyöntetű és elismerő a megítélés. Németh László és Kassák Lajos felülvizsgálják korábbi véleményüket. Illyés Gyula cáfolja, hogy József Attilával verseket írtak volna egymás ellen. A kommunista Sándor Pál, aki 1934-ben a Társadalmi Szemle társszerkesztőjeként cikket rendelt a Külvárosi éj című kötet ellen, most, 1940-ben saját kiadásában jelenteti meg a költő szemléletét elemző-méltató tanulmányát, Az igazi József Attila címmel. S kezdetét veszi a bűnbakkeresés is, hogy a költő tragikus sorsáért ki a felelős; a vádlottak padjára ültetik Horger Antalt, Babits Mihályt, Illyés Gyulát, kommunista elvtársait, pszichológusait (köztük Bak Róbertet - illetve Szőke György szellemes szójátékával élve: „Bűnbak" Róbertet - is), kávéházi barátait, akik éveken át zsidó marxizmussal és freudizmussal tömték a fejét.

Képtalálat a
következőre: „józsef attila fotó

Az irodalmi-szellemi élet kiválóságainak csetepatéja nyomán föltámad a szélesebb közönség érdeklődése is a költő és életműve iránt. Másfél évvel a Nagyon fáj lehangoló kudarca után, 1938 májusában megjelenik a könyvnapra Németh Andor szerkesztésében, a Cserépfalvi Kiadónál József Attila Összes versei és válogatott írásai, s teljes diadalt arat. A felé forduló közfigyelem nyomására (és a konjunktúrát kihasználandó) sorra jelennek meg az emlékezések; József Jolántól, Galamb Ödöntől, Bányai Lászlótól és Németh Andortól könyvterjedelmű életrajzi írások. József Jolán plasztikus képet rajzol öccse gyermek- és ifjúkoráról, Németh Andor pedig barátja Medáliák-korszakáról, a költő húszas évek végi tájékozódásáról mond el fölbecsülhetetlen fontosságú epizódokat. Gyorsan terebélyesedő kultuszának még a József Attila posztumusz sikerére féltékeny Erdélyi József alpári támadása sem képes ártani.


József Attila pártállami kisajátítása

1945 után, az újabb világégést követően, a kiéleződő politikai küzdelmekben mindegyik párt és irányzat igyekezett kisajátítani a maga számára József Attila örökségét, mindegyik belekapaszkodott az életmű neki kedves és kedvező részletébe, s erre hivatkozva tette meg a két háború közötti időszak vezéralakjává. A különböző, egymással nem vagy alig érintkező József Attila-képek idővel egyetlen egységgé „finomultak" a fejekben. Lehet, hogy éppen az vált utólagos sikere alapjává, ami annyira gátja volt elismerésének életében: hogy mindenhová és sehová sem tartozott.

Képtalálat a következőre: „józsef attila fotó

Elsősorban két párt követelte magának József Attilát: a kommunista és a szociáldemokrata párt. A költő kommunista átértékelésére igen korán, már 1945 decemberében sor került. Később, a kommunista hatalomátvételt követően Horváth Márton értékelése emelkedett hivatalos rangra s vált az „egységes" József Attila-kép alapjává. A kultúrpolitikának föl kellett mutatnia egy reprezentatív proletárköltőt, így hát államosította József Attilát. Legnagyobb verseinek a Munkásokat, a Favágót, a Mondd, mit érlelt tette meg; a Döntsd a tőkét, ne siránkozz-pályaszakaszt mintegy kivetítette az életmű egészére - azt sugallva, hogy József Attila eszmei fejlődése véget ért, amikor rátalált a kommunista pártra. A magyar irodalomtörténet kommunista átiratában (amely mindenekelőtt Lukács György és Révai József nevéhez fűződik) a „nagy hármas": Petőfi, Ady és József Attila képviselte a „haladó hagyomány"-t.

Az elfogadás azonban nem lehetett teljes, József Attila „dekadens" vonásai fölött csak ideig-óráig lehetett szemet hunyni.

Kapcsolódó kép

József Attila Keszthelyen


A hivatalos József Attila-kép folyamatos átalakulása

1956 után megkezdődött a dogmatikus József Attila-kép lebontása, a hivatalos felfogás fokozatosan átalakult. De nem ment könnyen és gyorsan. Egy még 1956-ban Lobogónk, József Attila címmel publikált cikk szerzőjét hivatalos megrovásban részesítették, a hatvanas évek derekára azonban ez a cím már hivatalos álláspont lett. A korabeli helyzet furcsaságaihoz tartozik, hogy a költő halálának 20. évfordulója alkalmából készült Emlékkönyv nem kerülhetett az olvasók kezébe (azt követően, hogy Marosán György államminiszter, az egykori szociáldemokrata bejelentette: az egykori kommunista párt nem zárta ki József Attilát), a költő értekező prózájának gyűjteményes kiadása viszont (benne számos politikai szempontból kényes írással) 1958-ban csodával határos módon megjelenhetett.

Az első elmozdulást a korábbi merev hivatalos felfogástól éppen Révai József tette meg 1957-es, 1958-as írásaiban, ahol immár megértően szólt a költő freudizmusáról, bár továbbra is eszmei tévútnak minősítette. Révai csak megpendítette, hogy József Attila egyszerre volt indulása idején népies magyar költő és avantgárdista költő, Szabolcsi Miklós viszont József Attila, Derkovits Gyula, Bartók Béla című „kísérletében" (1958) a két háború közti magyar kultúra modelljét látta benne. Szabolcsi egy másik fontos írásában a költői pályán már csak egyetlen cezúrát ismert el: 1931 és 1932 között, a költő forrongó és érett korszakát különböztetve meg, amivel gyakorlatilag kettévágta a szocialista pályaszakaszt, a Döntsd a tőkét-periódust tényleges értékére szállította le, ugyanakkor A város peremén, az Elégia és az Óda jelentőségéhez közelítette a kései versekét.

Képtalálat a következőre: „józsef attila fotó

József Attila Kozmutza Flórával

Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától a változatlanul középpontban maradó középső pályaszakasz mellett egyre nagyobb figyelmet kap a korai és a kései József Attila. A költő cikkeinek és tanulmányainak 1958-as kiadását követően világossá vált, hogy értekezőként is jelentős.

A hatvanas évek felemás viszonyait jellemzi, hogy míg egyfelől az ötvenes évek szellemét idéző módon vitáztak a költő és az illegális kommunista párt viszonyáról, másfelől jelentékeny tudományos eredmények születtek: fény derült az életrajz számos homályos részletére és új lendületet kapott a költő poétikai leleményeinek számbavétele is. Különösen nagy érdeklődést keltett Hankiss Elemér József Attila komplex képei című dolgozata (1966), amely a költői képek bonyolult jelentésszerkezetében mutatta ki e költészet szemléleti összetettségét. Hasonló fogadtatásban részesültek Németh G. Béla Az önmegszólító verstípusról (1967) és a Még, már, most (József Attila egy kései verstípusáról) című tanulmányai (1969), amelyek a kései korszak verseinek szó-, kép- és gesztuskincsét elemezve bizonyították e válságköltészet egyedülálló jelentőségét József Attila életművében és a magyar líratörténet egészében.

Képtalálat a
következőre: „józsef attila fotó

Figyelemre méltó, hogy József Attila növekvő népszerűségének még a hivatalos kultusz sem tudott ártani. Már az 1945 után induló költőnemzedék legjobbjai is - Pilinszky Jánostól Juhász Ferencig - megkerülhetetlennek tartották, az utánuk jövők pedig anyanyelvként beszélték. Ismeretes például Petri György vallomása, akinek roppant erőfeszítésébe került, hogy elszakítsa, önállósítsa magát a József Attila-hatástól. Az ötvenes években egyenruhába kényszerített, egyszólamúnak beállított költészete lassan ismét többszólamúvá változott, egyre újabb szépségeit, gondolati mélységeit fedezték fel. Így előbb észrevétlenül, majd észrevehetően is kikerült a hatalom felügyelete alól.


Napjaink József Attila-képe

Németh G. Béla tanulmányai két okból is megérdemlik, hogy kiemelten foglalkozzunk velük. Az a véleménye, mely szerint a kései költészet áll az életmű csúcsán s az ide sorolható versek eszmeisége az egzisztencializmus kategóriáival (válság, számvetés, szerep, szorongás, felhívás, bűn) írhatók le, már nem volt beépíthető a hivatalos József Attila-kép legtoleránsabb változatába sem. Így egyszerre mutatott példát arra, hogy az újraértékelés szükséges és lehetséges. Másrészt Németh G. Béla álláspontja része napjaink vitáinak is, egyik építőköve a mai József Attila-kutatásnak.

A hetvenes-nyolcvanas években könyvtárnyi szakirodalom született József Attiláról. Itt csak a legfontosabbak közül választhatunk ki egyet-kettőt. Elsőként a textológiai munkákra utalnánk, melyek eredményeként a költő életműve nemcsak súlyában látszik növekedni, hanem terjedelmében is: számos korábban kiadatlan szöveg került publikálásra. Stoll Béla jóvoltából rendelkezésünkre áll a versek (változatok) pontos szövegét és keletkezési adatait tartalmazó kritikai kiadás (1984). Az 1992-ben megjelent „Miért fáj ma is" című gyűjteményes kötet a költő kiadatlan pszichoanalitikus följegyzéseivel szembesíti olvasóit, a tanulmányok és cikkek első részének új kritikai kiadása (1995) pedig - Horváth Iván és munkatársai szöveggondozásában, Tverdota György kommentárjaival - az Ihlet és nemzet című (korábban Esztétikai töredékek néven ismert) költészetbölcseleti alapvetést úgy adja közre, hogy tisztázza a variánsok keletkezés sorrendjét.

Kapcsolódó kép

A József Attila Emlékhely a Gát utcában Budapesten

Kiadásra kerültek olyan, az életrajzot döntő pontokon megvilágító-módosító emlékezések, mint Fábián Dánielé a Bartha Miklós Társaság körüli időkről (1974), Vágó Márta nagyszerű könyve találkozásukról és szerelmükről a húszas évek végén, újabb találkozásukról és a Szép Szó körüli bonyodalmakról a harmincas évek derekán (1975), Illyés Gyuláné elégikus beszámolója József Attila utolsó hónapjairól (1984) és Szántó Judit naplója a harmincas évek fontos történéseiről (1986). Az életrajzi kutatások olyan nagyságrendű kérdéseket vetettek fel, mint hogy József Attila is szakított a kommunista párttal, nemcsak a párt vele, s a szociáldemokraták felé közeledő költőnek volt egy súlytalan jobboldali próbálkozása is (Horváth Iván, Lengyel András); hogy József Attila betegségének elhatalmasodásában szerepet játszott a „stigmatizáció", tehát hogy környezete bolondként kezelte (Bókay Antal, Jádi Ferenc, Stark Antal); orvosai félre diagnosztizálták őt, mert még nem volt ismeretes akkor a valószínűsíthető betegsége (Szőke György, Cserne István); s végzetes hatással lehetett rá az is, hogy korábbi analitikusának, Rapaport Samunak második könyvét magyarítva megismerkedett a freudi halálösztön tünetleírásaival, és föltehetően azonosult velük (Valachi Anna, Lengyel András).

Képtalálat a következőre:
„józsef attila emlékmúzeum

A József Attila Emlékmúzeum Balatonszárszón

Az alapművek között kell említenünk Szabolcsi Miklós többkötetes monográfiáját (Fiatal életek indulója. József Attila pályakezdése, 1963, Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927, 1977, „Kemény a menny". József Attila élete és pályája 1927-1930, 1992; Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937, 1998), melynek első két kötete jelentős mértékben hozzájárult életrajzi ismereteinkhez, a művek értelmezésében pedig saját kutatásai mellett bő áttekintést ad a kimeríthetetlen szakirodalomról. 1987-ben jelent meg a Kortársak József Attiláról (1922-1945) című három kötetes gyűjtemény, melyben megtalálható egy korszak teljes József Attila-recepciója; nemcsak a költő, hanem a korabeli magyar irodalom iránt érdeklődő számára is megkerülhetetlen, tanulságos olvasmány.

Hasonló eredményekkel büszkélkedhet az értelmező munka is. A kései korszak verseivel szemben ma az Eszméletben látják sokan a költő legnagyobb, posztmodern távlattal rendelkező teljesítményét. Immár másképp fogjuk fel József Attila félbehagyott költészetbölcseleti tanulmányát is, amióta Tverdota György 1985-ös cikke (Mi a tétje az időrendnek József Attila gondolkodástörténetében?) meggyőző érveket hozott fel amellett, hogy ifjúkori próbálkozásról van szó, s nyoma sincs benne marxista hatásnak. Tverdota másik fontos felismerése, hogy a - Németh Andor kommentárjaiban fölmerült - „tiszta költészet" eszménye nemcsak a húszas évek végén meghatározó, hanem József Attila egész későbbi életművében. Föltehetően ez az egyik kulcsa annak, hogy a költő (rövid agitprop korszakán túljutva) miért tudta politikai verseit magas esztétikai szinten megvalósítani. A tiszta és az elkötelezett költészet összeegyeztetésének elvi dilemmáját pedig úgy oldotta meg, hogy a „varázsének"-ben, illetve a „névvarázs" jelenségében találta meg a kettő közös alapját. Nem kevésbé fontos Lengyel András eredeti értelmezése a költő 1935 augusztusában bekövetkezett szemléleti fordulatáról.

Képtalálat a következőre: „józsef
attila fotó

Szükségképpen vázlatos beszámolónkat annak megállapításával zárhatjuk, hogy József Attila ma is népszerű: József Attila ma is népszerű, annyira, hogy fiatalok zenésítik meg szövegeit, a rádió műsorra tűzi, majd kazettán és CD-n adja ki összes versét, róla készül a legtöbb tudományos disszertáció is. A rendszerváltást követően felbukkantak ugyan politikai felhangú célozgatások, melyek megpróbálták kétségbe vonni jelentőségét, de nem igazán találtak követőkre. Komolyabb átértékelési kísérletként megemlíthetjük Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténeti áttekintését (1993), amely József Attila nemzedékéből Szabó Lőrinc költészete mellett teszi le a garast. Nem teljesen új vélemény ez, hiszen például Illyés Gyula is Szabó Lőrincet becsülte többre. A költői teljesítmények megítélésében is a legtermészetesebb dolog a rangsorok állandó változása; ritkán alakul ki teljes konszenzus, s ha mégis kialakul, ritkán van benne köszönet.

(forrás: magyar-irodalom.elte.hu, vers.hu)

 


Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum