Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Hírarchívum

vissza

2016. március

Pilinszky János, a gyereklelkű zseni

Milyen ember volt Pilinszky? - járt a fejemben a banálisnak tűnő kérdés, miközben olvastam, faltam vagy éppen lassan, tűnődve boncolgattam a verseit és a kevésbé ismert szépprózai szövegeit. (folyt.)

70 éves Radnóti Sándor

Radnóti Sándor szereti az igazságot, de megtapasztalta, hogy az az egykori gondolat, mely szerint az élet az igazat célozva egyben megteremti az életek közösségét, mennyire nem magától értetődő. (folyt.)

Szerelmi költészet a hétköznapokban

Sokan gondolják úgy, hogy modern világban a romantika egyre inkább háttérbe szorul. Elfelejtettünk volna bókolni, udvarolni? A romantikus költészet, a szerelmes versek azonban - úgy tűnik - mindenkinek fontosak. (folyt.)

Versért kávé jár a költészet világnapján

Verssel vagy idézettel is fizethetünk a kávénkért március 21-én. A Költészet Világnapján ugyanis több kávézó csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyben a költészetet éltetik eképpen. (folyt.)

Kossuth-díjas a Versmondók Örökös Tagja

Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen hazugságok, az igazságtalanságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért - mondta Serfőző Simon költő, aki Kossuth-díjat kapott. (folyt.)

Petőfi szavalóverseny

Immár harmincadik alkalommal rendezték meg a Petőfi Sándor szavalóversenyt Hódmezővásárhelyen. A döntőn már csak a legjobbak mérkőztek meg: az elődöntők után 34 versmondó jutott be a döntőbe. (folyt.)

A Nemzeti dal új köntösben

A rap mellett a megszokottnál több színészi játék és ének várja az érdeklődőket az idei Red Bull Pilvakeren, amelyet immáron negyedik éve rendeznek meg március 15-én az Erkel Színházban. (folyt.)

nemzeti VERSeny indul

A Nemzeti Színház a Magyar Versmondók Egyesületével új, a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt hirdet minden korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére. (folyt.)

Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum