Rendelj verset

Webáruház

Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala
« Weöres Sándor

 

Bevezetés a Psyché-analízisbe

Bán Zoltán András:
BEVEZETÉS A PSYCHÉ -ANALíZISBE


Weöres Sándor nagyszabású művében szinte regényíróként rekonstruál egy múltszázad eleji nőalakot, életet és világot teremt hozzá, s e fiktív hősnő fiktív költői életművét alkotja meg. Psyché a görög hitvilágban az emberi lélek megtestesítője, aki allegorikus értelmű viszonyba kerül a szerelem és fajfenntartás istenségével, Erosszal. Weöres hősnője Lónyai Erzsébet, azaz Psyché, apai részről magyar grófi család, anyai ágon egy híres \"cigánylány\" leszármazottja. Nevelődik a miskolci cigánysoron és a regensburgi kolostorban. Vad vére viharos kalandokba sodorja, s közben nagy műgonddal írja verseit, asszonykorában pedig anyagilag támogatja a kibontakozó magyar reformmozgalmat. A \"hajdani költőnő\" verseinek fő témája a nemiség: a ciklus szinte példátlan változatosságban tárja föl a férfi-nő viszonylat összes erotikus lehetőségét. Hol magát féltő, mégis felkínálkozó fiatal lány (Dal), hol féltékeny vetélytársnő (Katitzához keserüségemben), hol a kéj módozataiban jártas érett asszony (Venus és Mars), a megszült-elveszített gyermekét gyászoló anya (Epistola ennen magamhoz) vagy az öregedés jeleit tükörben ellenőrző nő (Tükör előtt) szólal meg e sokhúrú költészetben. A szerelemnek és a női érzésvilágnak ebből az enciklopédiájából két nagy alapelv bontakozik ki. Az egyik az önismeret szükségessége, főként érzéki-érzelmi életünk tudatos átvilágításának mélyen emberi programja, a másik pedig az álszentség bírálata, az illendőségből való hazudozás megvetése. Psyché emberi és költői jellemének még plasztikusabb kidomborítása végett Weöres a korabeli európai és magyar költészet több jellemző darabját is beilleszti a kötetbe, s ezek, meg a valóságos korabeli költőről, Ungvárnémeti Tóthról szóló jellemzés, továbbá a Toldy Ferencnek tulajdonított fiktív bírálat az ellentét erejével emelik ki a \"múlt századi\" líra modernségét, mai érvényességét. Psyché \"biedermeier\" verseivel a Kazinczy-kori nyelv korhű stilizálásával izgató ellentétet alkot a műbe épülő jellegzetesen huszadik századi lélektani és biológiai felfogás. De nemcsak a különböző történeti korszakokat tükrözteti egymásba ez az izgalmas és tanulságos költői játék, hanem a férfi és női természet közötti határokat is relativizálja. A férfi egy kicsit nővé, a nő férfivá válik a költő és a hősnő közötti azonosulás ilyen fokán, emlékeztetve az ember ősi egyneműségét megfogalmazó mítoszokra. Bár a műből kivonható személyiségelmélet korszerűsége eszmeileg vitatható, a művészi megvalósítás virtuozitásához nem férhet kétség. (Legeza Ilona)

Az 1972-es nagy éve volt a magyar költészetnek, ekkor jelent meg a Pilinszky „második\" pályaszakaszát megnyitó nagy kö tet, a Szálkák, és a Psyché, Weöres Sándor könyve. Minden jel arra vall, hogy a Psyché a költő főműve, ez a minden tekintetben unikális vállalkozás mintegy összefoglalja egész művésze tét, ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy manapság olvassák egyáltalán. Mint ahogy a költő életműve sem beszéd téma mostanában. Lehet, egyszerűen csak arról van szó, hogy Weöres klasszikus lett, nagysága mára megkérdőjelez hetetlen evidencia - akkor hát minek is beszélni róla? Az örökké változó koboldból szobor lett, úgy fest. Mégis bán tó egy kissé, hogy mintha elfelejtettük volna teljesen valószínűtlen művészetét és alakját. Sem az írók, sem a kritikusok nem emlegetik. Az újabb generációkra nem hatott művészete, talán csak Kovács András Ferenc említhető kivételként. Pedig költészete valóságos értelmezői kincsesbánya lehetne a recepcióesztétika és a dekonstrukciós elmélet híveinek egyaránt. Nem is szólva a transztextualistákról vagy az értelmezői közösségekről, hogy Stanley Fish se maradjon ki a felsorolásból. És a Psyché különösen nagyvonalú ajándék a szöveginterpretátoroknak. Tudomásom szerint mindedig mégsem írtak róla „korszerű\" elemzést. Ez a kis írás persze meg sem kísérli, hogy pótolja az elmulasztottakat. Mindössze fel akarja hívni a figyelmet egy remekmű néhány jellemzőjére.

Hogy azért egy kicsit naprakész legyek én is, azzal kezdem, hogy a Psyché, mint minden irodalmi szöveg Jean-Marie Schaeffer szerint, egy olvasati szerződést, contract du lecture -t terjeszt az olvasó elé, vagyis javaslatot tesz arra, hogyan is olvassuk őt magát. A Psyché esetében fölöttébb bonyolult ennek a szerződésnek a szövege. Ha aláírjuk fikció, és realitás viszonyáról is döntünk egyben. A fikció szerint a kötet az 1795-ben született és 183l-ben férje lovai által halálra gázolt Lónyay Erzsébet teljes költői életművét tartalmazza. Ehhez a költői korpuszhoz fontos kiegészítések társulnak. Három szöveggel kell számolnunk mindenekelőtt: egyrészt Psyché prózai emlékezésével, amelyet a képzelet szerint 1820-ban írt gyermekkori barátja, a valóságban is élt Ungvárnémeti Tóth László halálakor; egy fiktív szerző, Achátz Márton (Jókai barátja?!) fiktív, töredékes életrajzával a költőnőről; valamint Weöres saját utó szavával, amelyben úgy ismerteti hősnője éle tét, pályáját, akár egy tudós irodalomtörténész, pontosabban az a Weöres Sándor, aki a Három veréb hat szemmel című antológiában feltárta a magyar költészet „rejtett értékeit és furcsaságait\". Ekkor úgy látszik, hogy maga a könyv is egy eleddig ismeretlen furcsaság. És ami a köteten belül található, az csak megerősíti vélekedésünket. Régi, korhű a helyesírás, a szöveget még a szakértő is csak nehezen különítheti el a múlt század elejének nyelvi állapotától, mi több, az egyik oldalon ott láthatjuk Psyché „kézírását\". Két tény vezet ki ebből a valósággá vált fikcióból, az egyik a könyv borítója, amelyen ez olvasható: Weöres Sándor. Psyché. Ám ez is kétarcú: egyrészt bevallja, hogy a könyvnek Weöres a szerzője; másrészt pontot tesz mind a szerző, mind a cím után, ez pedig a reformkorban megszokott tipográfiai-helyesírási gyakorlat. Fokozza a zavart, hogy a könyvben ott olvashatjuk a jelentős késő rokokó költő, Ungvárnémeti Tóth László verseit is, egy kötetben szembesülünk tehát egy valóságos és egy képzeletbeli költészettel, mely a fikció szerint ugyanabból a korból származik. Realitás és fikció vitáját egyes-egyedül a kötet fülszövege dönti el egyértelműen, ez leplezi le Weörest mint a Psyché szerzőjét. A fent említett négyféle fikciós eljárás nyilvánvalóan nyelvi eltérés is egyben, négyféle el várási horizont tárul itt fel, hogy divatosan szóljak. Másképpen hangzik Lónyay Erzsébet költészete, másképpen prózája, egészen más nyelvi réteget jelent az Achátz-féle 1871-ből származó szöveg, és természetesen megint más Weöres 1971-es utószava. Ez utóbbi újabb nyelvi és fikciós rétegeket tár elénk: beépíti a szövegbe Toldy Ferenc 1829-ből származó levelét és heve nyé szett műbírálatát, mindkettő válasz Psyché versküldeményére, amelyet a poetria a fikció szerint a neves kritikusnak juttatott el betekintésre. (Az egész problematikát remekül elemzi Somlyó György: Fiú-e vagy lány? című esszéjében, in: A költészet vérszerződése. Bp, 1977.) Mindezek a rendkívül bonyolult és széttartó irányú irodalmi eljárások mégis homogenizálódnak, amaz irodalmi alapelv szerint, amelyet Wolfgang Iser alapján úgy fogalmazhatunk meg: a fikció realizálja a képzeletbelit, és irrealizálja a valóságost. Weöres, amikor Psychét, képzeletbeli nőalakját beléptette egy reális irodalom és történelem világába, akkor valóságossá tette képzeletbeli alakját, míg irreálissá tette a valóságban is élt Ungvárnémeti Tóth Lászlót, Toldy Ferencet, Hölderlint, Goethét, Beethovent, és még sorolhatnánk a könyvben fellépő valóságos történeti személyiségeket. Egy regény világa teremtődik meg így, erre utaltak már a korábbi elemzők is (Kenyeres Zoltán, Radnóti Sándor, Somlyó György).

Kérdés: miért éppen ezt a kort, a múlt század első harmadát választotta Weöres, hogy világra hozza költőnőjét? És általában is: mivégre ez a bámulatos, de sokak számára ön célúnak és túlzottan művinek látszható stílusbravúr?

Több válasz is lehetséges. Az irodalomtörténeti jellegű úgy szólna, hogy a magyar lírának éppen ez a korszaka nyújthatta a legtöbb lehetőséget a modern utódnak, hogy észbontóan zseniális költői tudását, nyelvi virtuozitását kiélje. A reformkor előtti, már a nyelvújításról is tudó, de attól még nem teljesen áthatott magyar költői nyelv átmeneti állapota a lehető legjobb színteret kínálta Weöresnek. Ez volt az a pillanat, amikor még majdnem mindent lehetett (volna) a magyar irodalomban. Valamiféle makaróni-nyelv alakult ki ekkor, amelyben német, latin (pontosabban: deák), francia, olasz, és persze magyar szavak később már nem elképzelhető maskarádéban elegyedtek. A szavak nagy álarcosbálja volt ez, és a sok nyelvűség határtalan lehetőségeket biztosít egy weöresi alkatú költőnek. Igaz ez a versformákra is. Még nagyon eleven hagyomány a klasszikus görög-római versidom, már van népies hang is, de még nem egyeduralkodó, a rímelés nem oly kötelező ér vényű, mint később lesz. A próza még elegyesebb képet mutat, voltaképpen alig létezik még (és ezért aztán Weöres nek itt kellett a legnagyobbat csalnia, Psyché prózája sokkal modernebb, mint az a korban elképzelhető volt.) Egy ál talán: még alig kanonizált bármi is, megnő így a költészet szabadságfoka. És éppen a szabadság Psyché életvezetésének legfőbb kategóriája.

Ez már a következő, kissé szociologikus, nagyobb szóval történetfilozófiai válaszlehetőséghez vezet, amelyet Kenyeres Zoltán fogalmazott meg a legpregnánsabban, aki szerint „egy életmód és életlehetőség virtuális megteremtése\" a Psyché legfőbb jelentése. „Megálmodása annak, hogy milyen lett volna egy késő rokokó, korai biedermeier irodalom egy szabad és független Magyarországon, ahol a poétákra nem a társadalom és a nemzet súlyos gondjainak közönséget megmozgató megfogalmazása hárul, hanem csak a szerelem, az öröm és a bánat mindennapi megnyilatkozásait kell versbe venniük. Annak megálmodása, hogy milyen lett volna egy európai színvonalú magyar irodalom, amely megengedheti magának a fényűzést, hogy csak nyelvében legyen magyar, s ne tematikájában is.\" Szép gondolat, de tökéletesen történelmietlen, és - ha jól látom - éppenséggel ellentétes Weöres ambíciójával. Számára ugyanis éppen a Kenyeres által jellemzett magyar költészet teljes befogadása (és nem elutasítása) tette lehetővé csodálatos nőalakja megformálását. Psyché valamihez képest forradalmár vagy legalábbis nonkonformista. És ne felejtsük el: Weöres Psychénél 150 évvel később írta meg művét, ezért köl tői gondolkodásába már öntudatlanul is belerögzültek Petőfi, Vörösmarty, Ady és a többiek megoldásai.

És persze lehetséges olyasfajta válasz is, amely a költői személyiség problematikusságának valamely megoldási kísérletét látná Weöres kolosszális „hamisításában\". Nagyjából így gondolja Kulcsár-Szabó Ernő, aki szerint „az én klasszikus-modern egységébe vetett hit egyetemesebb újrafogalmazása lesz nála [Weöresnél] meghatározó elv\" ( A magyar irodalom története. 1945-1991. Budapest, 1993. 67. o.). És felidézi a Nocturnum című verset, amely nyilvánvalóan a Psyché gondolatkörének egyik fontos előfutára: „Végtelenül únom szünet len / zártságomat egy férfi-testben\". És ez persze lehetőséget ad egy negyedik, kissé feminista válaszra is, miszerint Weöres nőként olvasta volna a magyar költészet egy bizonyos szakaszát. De hogyan olvashat egy férfi nőként, mikor még az sem bizonyos, hogy egy nő mindig nőként olvas? Talán csak akkor, ha nincs személyisége, ha nincs költői Énje, ha olyannyira üres, hogy mintegy magától árad belé a világ és a költészet teljessége. Weöres - anyaként - a nyelvébe fogadott mindent, hogy szűznemzéssel mintegy megsemmisítse ön magát. Hogy Weöres Sándor úgy jöhessen világra, hogy eközben ne kelljen megszületnie: talán ez volt lányának és anyjának, Lónyay Erzsébet Psychének legnagyobb teljesítménye.


Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum