Rónay László: Hatvan év

Radnóti Miklós emlékezete

Ennyi idő telt el a végzetes tarkólövés, Radnóti Miklós halála óta. Utolsó útjáról röviden, képeslapokon (ezt jelenti a verscímül is választott szerb szó, \"razglednica\") tudósított. Halálmenet tagjaként, fogyó erővel, ziháló lélegzettel, állomásról állomásra tudósított az elkerülhetetlen végről. Valamiképp túllépett a halálon, az eltökéltség és sorsvállalás jelképe lett a világlírában, s az maradt máig egy olyan korban, amelyben újra meg újra szemünk láttára vonszolják magukat a halálra szántak, a kiszolgáltatottak, az örök áldozatok.

Európa akkor lett igazán Európa, amikor Isten belépett a történelembe, és a róla alkotott kép akkor hullott szét töredékeire, amikor megbecstelenítették képmását, és földrészünkön (is) eluralkodott az erőszak, sosem sejtett kegyetlenkedéseket szülve. A művészek és írók azonban még ekkor is Isten nyomait keresték elszánt kitartással. A francia Paul Éluard éppúgy, mint az olasz Eugenio Montale, és Saint-Exupéry legendás kis hercege is a békesség szólamát zendíti meg. Ugyanezt tették azok is, akik az \"ismeretlen birtok\" bűvkörében keresték a lélek békéjét. Megtagadni a világ gonoszságát, megtalálni a tiszta lelkek testvéri közösségét - ez volt a múlt század nagy kalandja, s a felfedezők bejárták az antikvitást, felkerekedtek a boldogok szigetének megtalálására, csak hogy kiszabaduljanak a megromlott, istentelen világból.

Az erőszakkal azonban nem bírtak. Ám tehetségük szerint mindent megtettek, hogy tanúságot tegyenek a szépről, igazról és a jóról. \"Írok, mit is tehetnék\" - mondta Második eklogájában Radnóti. Írt, mert erre predesztinálta a sorsa, s erre a tragikus hittevésre kapott megbízást az égi hatalmaktól. Szögesdrótok határolták életterét, de azok sem gátolhatták abban, hogy egy tiszta, igazságos, emberi léptékű világról tudósítson. Kegyetlen rabtartók vezényszavai harsogtak fülébe, ő azonban próféták intelmeit is hallani vélte, s hozzájuk hasonlóan lett \"küldött\" ő is. Amikor a halálba indult, az az ország jelent meg lelki szemei előtt, amelyet \"amaz ifjú tanítvány\" ígért meg a benne hívőknek, s amikor elhangzottak fölötte a végzetes szavak: \"der springt noch auf\" (ez még fölkelhet), eszméletének végső szikrájaként talán nem a talpraállás erőfeszítése, hanem a feltámadás bizonyossága csillant meg.

Radnóti vitathatatlanul a múlt század egyik legnagyobb lírikusa. A történelem kalapálta azzá. S az a képessége, hogy az uralkodó eszmék végzetes és erőszakos térhódításával szembe mert haladni, s makacsul hitt abban, hogy Isten nem hagyta magára övéit, hanem - ahogy szemléletének meghatározó formálója, Sík Sándor írta - mindenfelől \"körülvette\" és \"bekerítette\" a benne bízókat. Hatvan év után sem hunyt ki életének példája s költészetének mély embersége, amely legszebb pillanataiban egy másik, tisztult világrend felé irányítja a tekintetünket.

(forrás: Új Ember)