Rendelj verset

Webáruház
Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! Üdvözöljük a Vers Oldalán! Legyen ez a kezdőlapja, kattintson ide! A Vers Oldala

Ady Endre

Ady Endre kötetei és versciklusai (1906-1918)
Ady Endre linkek
Ady költészete
Ady kortárs szerepe és hatása
Archetípusok Ady horoszkópjában
Az induló Nyugat alkotói
Kosztolányi különvéleménye Adyról
Pilinszky János vallomása
Schöpflin Aladár két elevele Ady Endrének
Válogatott irodalomjegyzék

 

Gyermek- és ifjúkora

Erdély északi részén, a Szilágyságban született, Érmindszenten, melyet ma Adyfalvának neveznek. Öntudatos, kálvinista kisnemesi családból származik, amely eredetét hét évszázadra vezette vissza. (A költő a honfoglaló „Ond vezér unokájá"-nak mondta magát a naiv, családi etimologizálás, az Ad-Od-Ond állítólagos azonosságának alapján.) De Ady családja már teljesen elszegényedett, s rangját a fiak hivatali pályafutása útján remélte visszanyerni.
Az apa, Ady Lőrinc, paraszti sorban élt, szívós gazdálkodással próbálta megszilárdítani anyagi helyzetüket; az anya, a papleány Pásztor Mária, féltő szeretettel gondoskodott két fiúgyermekük neveléséről. Mindkettőt gimnáziumba, főiskolára járatták, különösen az elsőszülött Endrével voltak nagy terveik. Becsvágyó család, amely mintha egyszerre fogadná el s vonná kétségbe a fennálló hierarchia értékrendjét: általa akar felemelkedni, de nemességét régibbnek tudja azokénál, akik az országot uralják. A kisúri öntudat fontos családi útravalója Adynak, s meghatározó szerepet játszott politikai és művészi magatartásának kialakításában.
Középiskolai tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban és a zilahi református kollégiumban végezte. Zilahon írja első verseit, prózai kísérleteit, Kossuth-ódája meg is jelenik a helyi lapban. Érettségi után a debreceni jogakadémiára iratkozott be, de nem fejezte be jogi tanulmányait. 1899 áprilisában a függetlenségi párti Debrecen című lap munkatársa lett. Itt jelentette meg első verseskötetét, Versek címmel 1899 júniusában. A nagy példaképnek, Csokonainak tulajdonított „garabonciás", bohém élet vonzotta, s ehhez az újságíró pálya igencsak alkalmasnak mutatkozott. Csakhamar szűkösnek érezte Debrecent, a „Maradandóság városát", ahogy később nevezte. (A magyar elmaradottság egyik jelképe lett költészetében.) Nagyváradra szerződött, a szabadelvű párti Szabadsághoz. Ekkor döntötte el végképp - a család tiltakozása ellenére -, hogy szakít a jogi pályával, és újságíró, író lesz.


A nagyváradi újságíró

Nagyváradot már igazi városnak látta. Vérbeli hírlapírók és szerkesztők közé került, friss szellemű, tájékozott, de a körülmények szorításában kibontakozni képtelen tehetségek és féltehetségek társaságába. Sokat tanult új barátaitól, mindenekelőtt a Párizst megjárt, művelt, radikálisan antifeudális szemléletű és nála is fiatalabb Bíró Lajostól (1880-1948). Könyvek helyett túlnyomórészt emberektől szerezte - kávéházi s egyéb beszélgetések során - széles körű ismereteit. És az újságokból: szokásává vált, hogy a fontosabb lapokat naponta végigolvassa. Kiváló érzékkel, ösztönösen rátalált a hiteles hírforrásra; gyorsan és biztonsággal tájékozódott a kor politikai erőviszonyaiban.
A századelőn újságírónak lenni hivatást és életmódot jelentett. Szerb Antal találóan állapította meg Adyról, hogy az ő „újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi... költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét". Ezzel függ össze, hogy verseit is, miként a cikkeit, könyörtelen pontossággal szállította a napilapok és folyóiratok számára, tehát nem fordított valami sok időt érlelésükre; valamint az is, hogy költőként elsősorban „emberi dokumentumokat" kívánt adni, nem hitt semmiféle elefántcsonttoronyban, s állandó aggodalommal figyelte: mit szól verseihez a publikum; végül pedig, hogy belemerülve a napi politikába, némelyik verse úgy hangzik, mintha vezércikk volna.
Már családi hagyománya és neveltetése, a kuruc idők emlékét őrző, szabadságszerető környezet is az ellenzék soraiba állította Adyt. Még inkább odavitte temperamentuma; a tekintélytiszteletet csak önmagát illetően tűrte, akkor volt igazán elemében, ha ellentmondhatott. Nagyvárad kitágította látókörét: bevonta őt az országos politika küzdelmeibe, és megismertette vele az új idők új tanait, a polgári radikalizmus és a szocializmus eszméit. Élesen támadta a magyar feudalizmust konzerváló erőket. Publicisztikája jelentősebb ezekben az években, mint költészete.

1903 szeptemberében jelenik meg új verseskötete, a Még egyszer, amely majdnem olyan visszhangtalan marad, mint a korábbi kötet. Pedig néhány vers már előlegezi a későbbi Adyt, így pl. az első igazán rá jellemző szerelmes verse, a Fantom (1900; Az én menyasszonyom címmel bekerült az Új versek kötetbe is) jelzi az újfajta, megbotránkoztatásul hirdetett női eszményt: erkölcsi magaslatra helyezi a perdita-szerelmet. Ennek az eszménynek jegyében éli Ady az életét is, egy futó kapcsolatának következményét, vérbaját úgy tekinti később - már csak Friedrich Nietzschének, a felsőbbrendűség prófétájának nyomán is -, mint a zseniális embert az átlagostól megkülönböztető kiváltságot.


Léda és Párizs

Valóban a megváltást hozta el számára, hogy találkozott a romantikusan elképzelt, nagy szerelemmel. 1903 augusztusában megismerkedett Diósy Ödön (a Balkánon, majd Párizsban letelepedett kereskedő) feleségével, a Váradra hazalátogató Brüll Adéllal, akit utóbb - nevét megfordítva - Lédának nevez verseiben. Találkozásuk fordulópontot jelent Ady életében és művészi pályáján: célt ad elvágyódásának, nagy álmú terveinek. Imádatát szinte rákényszerítette az asszonyra, 1904 februárjában utána utazott Párizsba. A Léda-szerelem érzelmi földrengése és a „szép ámulások szent városá"-val való ismerkedés fölszabadította költői tehetségét.

1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott ott. Budapestet megkerülve érkezett oda; a magyar fővárost nem szerette - ha Pesten él, félreeső szállodákban lakik, később már színházba és kávéházba sem igen jár. Párizsban sem keresi a művészkörök ismeretségét, a társasági életet Léda sem kedveli.


Az új idők új dalosa

Csaknem egy évig tart első francia útja. A „Fény városa" elmélyíti politikai és művészeti ismereteit, immár polgári radikális álláspontot foglal el. Mire hazaérkezik, az 1905-ös választás megbuktatja a kormányon levő Szabadelvű Pártot. Ady a liberális szellemű Budapesti Napló munkatársa lesz, másfél év alatt csaknem ötszáz jelzett cikke jelenik meg a lapban. Ekkor itt publikálja legtöbb versét is; a főszerkesztő Vészi József egyik első felfedezője Ady költészetének. Miután az uralkodó nem hajlandó a választáson győztes ellenzéki koalíciót kormányalakítással megbízni, és inkább hivatalnok-, illetve a korabeli gúnyos elnevezéssel „darabontkormányt" nevez ki, a Budapesti Napló ennek lesz félhivatalos lapja, Vészi sajtófőnök, Ady pedig a sajtóiroda tagja. Úgy látja, hogy az ellenzéki koalíció valójában a liberális elveket és erőket támadja, függetlenségi programja pedig demagóg. Magyarország - vagy ahogy az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című nagy, összefoglaló cikkében (1905) oly találóan nevezte: az álmaiban Kelet és Nyugat két partja között hánykódó „Komp-ország" fejlődése vagy visszasüllyedése a tét.

Ekkor került személyes kapcsolatba Jászi Oszkárral és a Huszadik Század körével, melynek hatása Nagyvárad óta számottevő Ady nézeteinek alakulásában. A századelő progresszív nemzedékének, a „második magyar reformnemzedék"-nek elsőként a Huszadik Század (1900-1919) adott fórumot.

1906 februárjában jelenik meg a harmadik és egyben az első „igazi" Ady-kötet, az Új versek: ehhez szokás kötni a modern magyar költészet születését. Valójában a következő - nem kevésbé jelentős - verseskötet, az 1907 decemberében megjelenő Vér és arany győzte meg végképp a kicsi, de lelkes progresszív tábort, hogy megérkezett Ady Endre személyében az új idők új dalosa.

Amikor 1906 áprilisában megbukik a darabontkormány és a koalíció kerül hatalomra, hajsza indul a volt darabontok ellen, s Ady feldúltan menekül Párizsba az „úri földrengés", a dzsentri-had bosszúja elől. Párizsból is a magyar politikai és irodalmi élet fejleményeit kíséri aggódó vagy éppen ujjongó figyelemmel, s válaszol szinte minden otthonról jött híradásra.


Viták középpontjában

Anyagi helyzete 1907 végén megrendül: megválni kényszerül a Budapesti Naplótól, annak irányváltása miatt, s hiába ajánlkozik fel A Hétnek, a benne költői vetélytársat látó szerkesztő, Kiss József nem látja szívesen. 1908 áprilisában egy elkeseredett pillanatában Ady levéltárosi állás lehetőségéről érdeklődik Szilágy megye főispánjánál.

1908 januárjában indul a Nyugat (első számában Adytól a Sion-hegy alatt című versét hozza és A magyar Pimodán című, esszévé formált vallomásának bevezető részét). Haláláig főmunkatársa a folyóiratnak, amely 1912-től szerkesztőként is feltünteti nevét. 1908 tavaszán Nagyváradon részt vesz A Holnap nevű irodalmi társaság megalapításában, amely hét költő - közöttük Ady, Babits Mihály, Juhász Gyula és Balázs Béla - verseiből antológiát jelentet meg szeptemberben. A versgyűjtemény felér egy hadüzenettel, s a konzervatív irodalmi fórumok kíméletlen támadását váltja ki.

Szabolcska Mihály a Budapesti Hírlapban verssel tiltakozott A Holnap erotikája ellen. A Budapesti Hírlap befolyásos főszerkesztője, Rákosi Jenő pedig A Tisza-parton című Ady-verset „hazafiatlansága" miatt támadta.
Nemcsak az ellenfelek értetlensége bántja Adyt, hanem a szövetséges társaké is. Ignotus a Magyar Hírlapban és a Nyugatban úgy vette védelmébe költészetét, hogy nem tartja fontosnak: megértik-e vagy sem.
Büszkeségét sérti, hogy A Holnap többi - pályakezdő - költőjével együtt emlegetik az ő költői forradalmát. A magyar Pimodán egyik folytatásában hangot ad félelmének, hogy mint faltörő kost használják ki őt mások. Elégedetlen a Nyugat szerkesztőinek kompromisszumos törekvéseivel is. Mindez magyarázza, de nem teszi menthetővé, hogy a konzervatív Új Idők 1908. november 15-i számában A duk-duk affér címmel gúnyos-epés cikket jelentet meg, amelyben közvetlenül Hatvany Lajost és Ignotust - közeli barátait, híveit -, közvetve pedig saját táborát támadja meg.

A duk-duk affér megszületésében szerepe volt az Új Idők szerkesztőjének, Herczeg Ferencnek is, aki A Holnapról írt bírálatában megpróbálta Adyt leválasztani a többiekről (és lapjához is meg akarta nyerni munkatársnak őt). Hasonló fogással élt az ugyancsak konzervatív szellemű kiváló irodalomtörténész, Horváth János is, aki - hogy megossza a Nyugat táborát -, „osztályozta" nyelvi tehetségüket. Ugyanakkor Horváth érdeme, hogy Ady s a legújabb magyar lyra című könyvében (1910) elsőként próbált szembenézni Ady szimbolizmusával.

1909 januárjában újabb vita indul Ady körül - ezúttal a szociáldemokrata Népszavában. Csizmadia Sándor, a magyar szocialista munkáslíra egyik megteremtője, tiltakozik Adynak a lapban való szerepeltetése ellen: „polgári nyafogásként", „tébolydaköltészetként" utasítja ki a munkásság fórumáról. Csizmadia kirohanását fölényesen visszaveri ugyan a Népszava irodalmi szerkesztője, de a szerkesztőség megosztott és tanácstalan, s még hetekig vitáznak azon, hogy a modern költészet távol áll-e vagy sem a munkásság lelkivilágától. Ady Párizsból válaszol a - prófétai gesztussal, szerelmi vallomásként megírt - Küldöm a frigy-ládát című verssel (1909). Az, hogy ismételten viták középpontjában áll, még inkább megerősítette a kortársakban azt a vélekedést: Ady totális lázadó, aki kedvét leli a normák fölforgatásában.


A „beérkezett" Ady

Alighanem a Nyugat a legjelentékenyebb folyóirat a magyar irodalom történetében. Arculatát mindenekelőtt szerkesztője, Osvát Ernő alakította ki, aki kizárólag a művészi színvonalat tartotta szem előtt. Ady nemcsak első munkatársa volt a lapnak, hanem példaképe, lobogója és reklámja is. 1909. június 1-én a Nyugat külön Ady-számot jelentetett meg, benne Ady önéletrajzával. Ám az ő vezér szerepét korántsem mindenki fogadta el, s Ady ambícióját (a politikába való beleszólásra) sem elégítette ki a politikától magát tudatosan távol tartó Nyugat. Ezért más lapokba is szívesen dolgozott: 1910-től a szabadkőműves Világ, 1912-ben átmenetileg a Népszava munkatársa.

Ady polgári radikális nézőpontjából megmérettetve a korabeli magyar állapotok szükségképpen könnyűnek találtattak. A magyar kormánypártok nacionalista politikáját élesen támadta, ugyanakkor kifogásolta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is, s miközben polgári Magyarországot hirdetett, a magyarországi polgárságot úton-útfélen gyalázta. Ellentmondásos politikai pozíciója mindenekelőtt abból következett, hogy mélyen megélte a magyar megkésettség valamennyi traumáját, ugyanakkor az áhított nyugati modell árnyoldalaival is tökéletesen tisztában volt. Elvbarátjához, Jászi Oszkárhoz hasonlóan elégedetlen volt a magyar polgárosodás ütemével, ám a finánctőke mohósága, profitéhsége fölháborította. Különutas álláspontjukkal teljesen egyedül voltak a korabeli magyar politikai palettán.

Az 1900-as évek vége, tízes évek eleje ismétlődő remények és kiábrándulások közepette telt el. 1909-től Ady egyre gyakrabban szorul szanatóriumi ápolásra, hogy rendbe hozzák kimerült idegeit, legyöngült fizikumát. A szertelen életmód, a narkotikumok és kicsapongások felőrlik erejét. S megviselik az állandó izgalmak is: Tisza István diktatórikus intézkedései, az ismétlődő hajszák, gyakori pénzgondok. Részben a saját képére rajzolja meg a nagy költőelőd alakját Petőfi nem alkuszik című tanulmányában (1910) - melyet mintegy jóvátételül írt A forradalmár Petőfi című versgyűjtemény (1910) elé hevenyészve készített méltatlan bevezetőjéért -: „Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő, tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott. Persze, hogy az ember századok számára lehessen bölcs, okos, ahhoz nagyon ugrifülesnek, csacsinak, rajongónak, szeleburdinak, megbízhatatlannak kell lennie."

Amikor csak történik valami, nyomban föltámad Ady forradalmas hangja. 1911-1912 a politikai ellentétek kiéleződésének évei. 1911-ben meggyilkolják Áchim Andrást, akivel Ady személyes barátságban volt. A kormányon lévő Nemzeti Munkapárt - Tisza István gróf vezetésével - diktatórikus rendszabályok bevezetését szorgalmazza, ez a parlamenti ellenzék tiltakozását és a pesti munkásság tüntetését váltja ki. E feszült légkörben írja meg Ady a harc vállalására biztató A Tűz csiholója című versét, amely a Népszava 1912. május 1-i számában jelenik meg. Május 22-én Tisza Istvánt megválasztják a képviselőház elnökének, hogy letörje az ellenállást. Másnap százezres tömeg tüntet a Parlament előtti téren, barikádokat emelnek, s összetűzésekre kerül sor. Hasonló méretű megmozdulásra korábban nem volt példa. Sokan várják ekkor a forradalom közeli kirobbanását, Ady is. Rohanunk a forradalomba - hirdeti egyik versének már a címe is. Tisza erőszakos intézkedései ellenére bizakodó, sőt ettől épp a politikai helyzet továbbéleződését reméli. Június 9-én jelenik meg a vers, két nappal azután, hogy Tisza István ellen sikertelen merényletet követtek el.


Háború és menedék: a Csinszka-szerelem

Magánélete is válságba jut. A Léda-szerelem mind terhesebb, már úgy érkezik meg az asszonyhoz, mint aki a „poklok fenekére szállott". Kapcsolatuk romlását sietteti, hogy Léda fokozatosan elveszti fölényét Adyval szemben, s most már kétségbeesetten kapaszkodik szerelmébe, szemrehányásaival, örökös féltékenységével zaklatja. Ady évekig halogatja a döntést, majd 1912 áprilisában - egy újabb heves összecsapás után - szakít Lédával. Két verssel is búcsúzik tőle: egy elégikus, tűnődő, fájdalmas vallomással (Valaki útravált belőlünk) és egy patetikusan átkozódó, kegyetlen leszámolással (Elbocsátó, szép üzenet).
A hirtelen szabad emberré vált költő körül rajzanak a nők. Úgy érzi, ideje lenne már megállapodni. Több meghiúsult házassági terv után Ady 1914 áprilisában meglátogatja Csucsán a kastély fiatal, romantikus, egzaltált kisasszonyát, Boncza Bertát, akivel 1911 óta leveleznek. A lány előtt George Sand és Szendrey Júlia példája lebeg, irodalmi halhatatlanságra áhítozik. A költő új nevet „adományoz" neki: önmagát tréfásan Csacsinszkynak, Bertukát Csacsinszkának nevezi, s ez utóbbiból lesz a Csinszka.

Június 26-án Ady - miközben kétségek gyötrik: harminchét évével, „rongyolt" egészségével szabad-e a húszéves Csinszkát magához kötnie? - megkéri a lány kezét apjától. Az egyre aggasztóbb politikai helyzet, a háború sokasodó előjelei növelik házasulási vágyát. Június végén Nagyváradon - éppen a Polgári Radikális Pártot megalapító ülésen - éri a hír Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról. Válságos időszak következik a költő életében. Akkor kevesen mérték fel úgy, mint Ady, hogy világkatasztrófa készül.

A költő fájdalmát még fokozza, hogy egyedül marad, legközelebbi harcostársai sem osztják félelmeit. Ilyen lélekállapotban veti papírra: „No és velem - ámbár nekem mindegy: vagy megházasodok vagy elzüllök vagy meghalok." Boncza Miklós megtagadja apai beleegyezését, s Ady most már dacból is a nősülés mellett dönt. Hosszas utánjárással megkapják az árvaszéki engedélyt, és 1915 márciusában megtartják az esküvőt. A csucsai kastély menedékében szenvedi át a „nagy tivornyát", a háború „véres, szörnyű lakodalmát". Jóllehet súlyosan beteg ember, ismételten katonai sorozással zaklatják, sőt egy alkalommal be is kell vonulnia, csak a laktanyában kapja meg fölmentését. A soviniszta sajtó útszéli hangon támadja.

Iszonyú megpróbáltatást jelent Ady számára az Erdély elleni román támadás 1916 augusztusában. 1917 elején Boncza Miklós meghal, s Adyék szeptemberben Budapestre költöznek. A költő korábbi elszigeteltsége oldódik. Az elhúzódó háború terhei, a Monarchia tehetetlen hadvezetése és a növekvő német befolyás veszélye szinte az egész értelmiséget kiábrándítja. Adynak 1914 óta nem jelent meg verseskönyve, most Hatvany Lajos biztatására és az ő támogatásával újabb verseinek válogatott gyűjteményét készíti elő. A halottak élén 1918 augusztusában jelenik meg. Az őszirózsás forradalom Budapesten éri. Már halálos beteg, amikor utolsó versét írja - mély aggodalommal a magyarság jövőjéért (Üdvözlet a győzőnek). A Nemzeti Tanács küldöttsége lakásán keresi fel, és köszönti benne a „forradalom viharmadarát". A haladó írók új szervezetének, a Vörösmarty Akadémiának alakuló ülésére még elmegy, elnökké választják, de ünnepi megnyitóját nem képes elmondani. 1919. január 27-én reggel meghal. A nemzet halottjaként temetik el.


Évfordulós költők
A hónap eseményei
Alkalmi versek
Irodalmi linkségek

Hírarchívum





 

 

versszínház versrádió versmondó versfesztivál partnerek hirdetés impresszum mve versenyek műhelyek táborok pályázatok versmondó fórum